Skizofrénia underground

az a bajotok b+

hogy nem tudjátok

értékelni

a művészetet

írjál, robi

mind ezt mondtátok mindig

és majd mutasd meg

(de ne azt)

hanem ilyen

terápiás jelleggel

csakhogy belőlem

ez jött

ki

és most búval baszott képpel

járkáltok körülöttem

***

És egy kis verstan, vagyis maximum versológia:

Tudom, hogy ez a legszarabb versem, de ebben van a legtöbb igazság. (Már megint ez az igazság-mánia.) Egyébként, ahogy láttam, a Bú áll az első helyen, a másodikon a Kéretik nem dohányozni, a legjobb művem, a Szerelmi négyszög és hamburger leszorult a harmadik helyre, talán azért, mert ez egy erősen cenzúrázott verzió, de így szép. Az Örökösi lányok a fasorba' sincs, se a Minden pillanatban elveszítelek lehet, hogy egyeseknek túl nyálas, de én például elérzékenyülök rajta, a többiről most nem is beszélve. Na, még megemlíteném a Mumifikálódott erkölcsöt, az is milyen érdekes. Na, de akkor már vegyük végig, a Jaj, jaj, skizofrén lett a faszom eredetileg a hamburgeres vers "rap-betétje" :) lett volna, a Füst a tetők felett felett meg már szerintem eljárt az idő. Ha nagyon megerőltetném magam, elő tudnék kotorni még párat, fejből is menne, itt van például egy kis epigramma (címe, az sajnos nincs, ezt egyszer írtam tanulás helyett, megszenvedtem vele, az Odüsszeia II-t valószínűleg nem én fogom megírni, elvileg klasszikus epigramma formában íródott, legyen a címe mondjuk ez: És egy lábas pezsgő, mert utána 1 lábasból ittam a pezsgőt, 4,5 órámba telt megírni ezt a 4 sort):

Sokkötetű bölcs Pallasz, vagy borivó Dionüszosz

Szentélyébe ha lép, akkor is erre figyel,

Várván azt, hogy a lantos Hermész hangszere szól,

És boldoggá tegye őt, hogy telefonja mobil.

***

Mindig kihagyom a legnagyobb vareczista műveimet, a Nullás éveket, a 104-es és 107-es éveket (ezekkel a számokkal bajban vagyok), és a legkorszerűbb vareczista pinaversemet, az Álmombant. Nem mondom meg, mi lett volna az eredeti címe, de valakinek a pinájáról szólt volna eredetileg. Egyébként még jó, hogy még életemben ennyi kommentárt fűzök a verseimhez, mert mi történik akkor például, ha alvás közben exitálok szívinfarktusban. Mit fog gondolni az utókor, HE? Különben meg úgy gondoltam, hogy a Bú lenne jó ilyen nyitóversnek, ha valaha is fogok ilyesmivel foglalkozni, de ez a b++ ugyanúgy megteszi. És akkor mondhatják a költői műveimre, hogy "gyenge kezdés után erős visszaesés".

Mostanában valahogy megint szóba jött Bolond Andi (persze, itt csak nőkről van szó, újra nőknek írom a blogot, ez mindig is így volt, ők valahogy... empatikusabbak). Mivel bolond andis történettel nem szolgálhatok, itt van nektek egy bunkó andis történet a Remember Budapest blogomról, ami csak ötvenvalahány bejegyzést ért meg, lévén, hogy kinyírtak risperdallal:

A Rocky csaposai mindig is sajátos viszonyban voltak a vendégekkel. Valamiféle furcsa tekintélyt szereztek maguknak azzal, hogy egész nap figyelték az ott folyó italozást, amibe különös Istenek módján nem avatkoztak bele, viszont elnéző mosollyal tekintettek áldásos tevékenységük eredményeire. Rosszabb pillanataimban azt gondoltam, hogy itt tömegtermelés folyik, ez egy részeggyár, és óva intettem társaimat az ide való betéréstől (attól függetlenül nekem törzshelyem volt). Kedvencem mégis volt eme különös lények között is (sőt ez a vonzalom kölcsönös volt): mégpedig Bunkó Andi, aki félóra hosszat váratta a vendégeket, a pénzt és a sört bunkó módon csapta az asztalra, miközben tekintetével érzékeltette veled, hogy számára a senkinél is kevesebb senki vagy, egy szardarab, és csak azért nem fojt bele a sörödbe, mert fél, hogy összepiszkolja veled a bölcsészgyűrűt az ujján. Ma már sajnos nincsen Bunkó Andi, van viszont helyette házassági tanácsadás a pultnál egy nem (olyan) bunkó csajtól:
- ez a házasélet titka… ha összeköltözöl egy csajjal, öcsém, egyből megtanulsz focizni… eljársz pókerezni…

Azóta egyre többet gondolok Rá. Utolsó találkozásunkkor a számára oly kedves állapotban voltunk mindannyian. (Be voltunk rúgva, mint a disznók.) Meghatott minket, hogy leereszkedett hozzánk. Körbevettük, mint a kiscsirkék, de ó jaj, megbántottuk szegényt, becsmérlő szavakkal illettük: „Kicsit fanyar a humorod, kisanyám”, és más hasonlók. Ő szokásos megrovó pillantásával nézett ránk, melegséget árasztva kis szívünkre. De még nem tudtuk, hogy ezek a búcsúpillantások lesznek. Befarolt mellénk a hapsija a Mercijével, és megtörte az idillt: „Ti befogjátok… Te pedig beszállsz…” Így távozik egy igazi Istennő… Soha többé nem láttuk. Zaklatottan ülök a facebook előtt, hiába írom be százszor, ezerszer, hogy Bunkó Andi, csak a szigorú némaság a válasz. Nem közénk való volt. Nem értettük meg őt, amíg köztünk volt, most már hiába minden. Vajon mi lehet Vele?

Apám már kora reggel "zárt intézet"-tel fenyegetőzik, én meg mondtam nekik, miért nem hívják ki a mentőt, ilyenkor úgyis nagy pangás van. Különben ezért cserébe (hálám jeléül) meg fogom neki engedni, hogy idős korában (ameddig már nincs olyan sok hátra) ő is tudja majd élvezni egy "zárt intézet" vendégszeretetét. Lehetőleg olyanba akarom berakni, ahol pszichiátriai kezeltek is vannak, hadd tanuljon meg legalább élete végefele együttélni a fajtámmal. Most csak ennyi. Miért, valami csúnyát mondtam? Nem mondtam csúnyát. Különben meg anyám is mehet vele egész nyugodtan, ha már így kitartottak egymás mellett rosszban-rosszban.

Roboman vagyok. Ezentúl én fogom ezt a blogot írni, a robit picsánrúgtam. Ez a név a szcientológusoknál ragadt rám, ahol a tanulótársam egy Anonim Alkoholista Hipochonder Tündérke volt. Szabadidejében képregényeket rajzolt kettőnkről, de a szcientológusok ezt eltépték. Egyébként 16 éves volt, és valami morfiumügyből kifolyólag kezelték a szcik (az egész családja szcientológus volt), engem meg azért kezeltek, mert Nagykállóban halálra nyomtak Seroquellel. Hitük szerint ezek a szerek drogok, és ebben a kérdésben egyet is tudok érteni velük. Szóval nagy nehezen leszoktattak a Seroquelről, de akkor már cincogtak az egerek, és elkezdtem eléggé hullámzó mértékben, de piálni. Minden szép és jó volt, csak időközben beleestem a 16 éves tündérkébe, pedig ő apucinak szólított, de mondjuk már ő is túl volt akkor minden csodálkozáson, de sajnos, mire megmondtam neki, akkorára neki már más tetszett, így ebbe szép lassan (jó gyorsan) beleőrültem. Erre alapozom azt, ha kezdődik nálam az az állapot, amit Eugen Blauer skizofréniának, esetleg demencia praecoxnak nevezett el, én azonnal keresek valakit, aki hihetetlen mértékben elkezd tetszeni nekem. Sajnos az Anonim Alkoholista Hipochonder Tündérkével már nem tartom a kapcsolatot, mert a szcik időközben drasztikus kapcsolatmegszakítást alkalmaztak velem szemben. Egyébként nem csak ennyi neve volt, legtöbbször papagájnak, de kismajomnak és krokodilnak is hívtam.

Mit mondhatnék még kettőnkről? Hihetetlen jó párt alkottunk, csak én már akkor is vén fasznak számítottam a 29 évemmel, úgyhogy keresett magának egy hülyébb, de fiatalabb fickót. Ennek ellenére folyton ölelkeztünk, és nem viselkedett velem úgy, mint egyesek. Végül a szcientológusok - amikor már nem tudtak rajtam uralkodni, meg házi őrizetben tartani - visszaküldtek a pszichiátriára. De ez már történelem. Egy darabig még vártam erre a kismajomra - időközben 1000nyi módon akartunk megszökni a szcientológusoktól - de, hát gondolom neki nem sikerült, esetleg nem is akart komolyan.

Ja, rossz hatással voltunk egymásra, annak ellenére, hogy a szcientológia "tudományában" hihetetlen gyorsan haladtunk. Akkor lettem clear, ami egy nagy szó a szcientológusoknál, mivel megszűnik a reaktív elme (bocs, ha valaki nem értené, nem fogom elmagyarázni most), de ez sajnos azzal járt együtt, hogy túlságosan is megtisztultam a szennyező gondolatoktól, és elkezdtem magamat mindenféle dolognak képzelni, például a szcientológusok láncos kutyájának, aki majd dolgozik az emberijogi bizottságuknak, és kiirtja a pszichiátriát gyökerestől (nyílt titok, hogy ők is ezt akarják). Ennek az ügynek tett a végére Doktor Kovács, néhány jól irányzott risperdal injekcióval, ami még Kancsal szerint is csak átmeneti megoldás. Abba az évbe (2008) majdnem sikeresen beledöglöttem. A képen Kismajom látható.

Ja, és én nem beszélek olyan csúnyán, mint a robi. Csak, ha felbasszák az agyamat.

Itt van egy google analytics statisztika, de engem statisztikából mindig csak úgy átrúgdostak, mondjuk 4-essel, nem volt az olyan szörnyű, viszont most tanácstalan vagyok... Mármint abban a tekintetben, hogy ezzel a statisztikával lehet-e menőzni, vagy inkább felejtsem el. MOST kivételesen jó lenne, ha valaki válaszolna is...

statisztika

Ami ezen a blogon folyik, az néha kriminális, komolyan mondom. Életemben egyszer kellett valakit cenzúráznom, pedig volt egy fórumom, amin néha olyan faszságokat írtak, hogy a fülem kettéállt tőle. Engem először a szcientológusok próbáltak cenzúrázni, most meg itt van apám az ügyvéd úrral, doktor doktorovics doktorov mind a kettő, aztán jónak tartották, ha a hátam mögött keverik a szart (én a mai napig nem tudok semmit a kezelésem részleteiről, a doktor urak persze mindent), és ez úgy jön a témához, hogy mostanában - úgy látszik - az ügyvéd úr csicskáztatja apámat, és ő cenzúráztatja az ÉN bejegyzéseimet. Szóval mindenki cenzúráz mindenkit.

Most egy kicsit arról a röhejes állapotról szeretnék írni, ami köztem és apám között a pszichiátrián kialakult. Szóval - mint tudjuk - a pszichiátrián is írtam a szarjaimat - kedvencem a Szerelmi négyszög és hamburger című versem - azon a mai napig szakadok a röhögéstől, de mind1. Mondjuk inkább sírni lehetne rajta, ez is mind1. Szóval és tettel, természetesen apám volt az áldozat, hogy minden nap ott gubbasztott a padon*, ameddig én mászkáltam az udvaron, vagy az éppen aktuális mizériáimat beírtam a számítógépbe. 1000 szerencse, hogy van ez a munkahely, ahol van internet-hozzáférés mert ameddig még viszonylag normális voltam, az Origó leközölt néhány zsengémet, különben elvittek volna egy skizó-lágerbe az isten háta mögé.

Edit biztos ejtett volna értem 1-2 könycseppet, Anikó talán még sírt is volna egyszer, vagy kétszer, de ezzel az esetem meg is lett volna oldva. Én az egész Hodászból egyedül a könyvtárost ismerem, de még mindig nem vagyok 100%-ban meggyőződve arról, hogy Hodászon van internet. Néhány kollégám biztos csóválta volna a fejét, hogy a csóri robit deportálták Hodászra, amúgy szerintem még mindig folyamatban van a gyámság, bocsánat, gondnokság alá vételem, csak a bíróságon egész nyáron a töküket vakargatják, meg ha jól tudom, télen is, meg tavasszal, meg ősszel egy kicsit.

Miért gubbasztott apám a padon? Nagy kérdés. Azért mért a külvilág felé mindent mutatunk, magunkban meg keverjük a szart. Anyám miért nem jött be egyszer sem meglátogatni, hanem inkább verset olvasott fel az egyesületben és sajnáltatta magát? Ez is nagy kérdés. Ugyanazért.

De hát valahogy szar került a palacsintába. Hát, persze, a kis blogger miatt. Túlzás, hogy sztárblogger lennék. Még az is túlzás, hogy celebskizó. De valójában lövésem sincs róla, hogy hányan olvasnak, mert jópáran olvashatnak readerből, és a picsám sem tudja összeszámolni. Néhányan be-beszólogatnak, hogy ja, én is, szóval látszólag nincs akkora forgalom, de szerintem azért van rendesen. Szóval ennyi lenne az igazság 2.

* ennek elkerülése érdekében annyit kellett volna tennie, hogy megkérje az orvost, vagy nevezzük inkább pszichiáternek, hogy lejárhassak az udvarra magamtól is...

Ezen túl - úgy veszem észre - addig basztatom a gépet, ameddig akarom. Igaza volt a csávónak a detoxban, aki részegen el akarta törni a nyakamat, de józanul - mint kiderült - viszonylag jó fej.

Duncan Shelleyt olvas, meg ilyesmit, gondolom.

Mármint abban volt igaza, hogy "úgy kell ezekkel beszélni, mint a kutyákkal", mármint akkor, ha azt akarod, hogy figyelembe vegyenek.

"Az embernek annyi helye van, amennyit csinál magának." - ez egy idézet tőlem, a régi blogomról.

Most egyébként ilyen "baszó zenét" hallgatok, amit ilyenkor adnak a rádiók, azért tördelem ilyen furcsán a sorokat.

Szóval újra beleléptem a nagy büdös szellemi nagykorúságba. Ez a baszó zene szörnyen idegesít, de ilyenkor, péntek este állítólag ezt kell hallgatni. Már csak egy kis extasy hiányzik.

Egyébként most vagyok fent először este 10h után régóta, és olyan eufórikus érzés fogott el, mint középiskolában, amikor a kis kezdő verseimet írkáltam éjszaka. Vagy kilógtam bebaszni.

Azért, hogy ma se maradjon senki művészet nélkül, mellékelem az egyik gyerekkori versemet, Füst a tetők felett a címe (még az is lehet, hogy kölyökkoromban tehetségesebb voltam, fasz tudja):

utolsó cigim utolsó gyufám

letépett gyufásdoboz oldalán

szikrázik végig mint az életem

nincs már se pénzem se bérletem

felmegyek a tetőre és ott fent ülök

csak ülök és ugrani készülök

eldobtam a csikket semmim sincsen

lent a porban hever minden kincsem

fúj a szél és száll a füst

halványszínű tán ezüst

ha majd testem hamu lett

lelkem is csak füst a háztetők felett

Semmi. Dögunalom. Kaptam egy papírt, amit ha megcsináltatok egy orvossal, azzal több lóvét kereshetek, mert elismerem, hogy fogyatékos vagyok. Meg felhívták rá ismételten a figyelmemet, hogy minél többször "esek vissza", annál alacsonyabb szinten folytathatom tovább az életemet. Ettől egy kicsit megijedtem, mert elég alacsony az életszínvonalam így is. Dokujem Stacin ma feszülős ruha volt, de ma még ő se kötötte le a figyelmemet. Valahogy életmódot kéne változtatnom, mert egyszerűen kezdek beleunni a "jó"-ba. Apropó, a Fehér Egérben láttam azt a csajt*, akivel beszélgettem a detox után, elsorolta nekem az életét, ami elbánt vele. Ma sem volt éppen a helyzet magaslatán, éppen huzakodott a pasijával, mert ő még biliárdozni szeretett volna, a pasas meg be volt rúgva, és blablabla...

* Egyébként a csajszinak kihalt az egész rokonsága, nemrég megkéselték az utcán, a pasija veri, mint a répát, rivotril+xanax+andaxin kombón él, amit a "vietnámi picsa" íratott fel neki (aki mellesleg nekem is a bögyömben  van), szóval az ő élete sem egy habostorta... Ja, a detoxban valahogy "elromlott" mind a két telefonja, meg eltűnt vagy 10000 Ft-ja, bónuszként (gondolom, egy kis fizetés-kiegészítés)

Nagyon jól tudom, amúgy, hogy egy lelki szemétláda vagyok. De csak így lehet, csak így történhetett, csak így van értelme. "Jó, hogy végül így esett, mert másként nem is történhetett volna." Ez a kedvenc idézetem a Balatontól. Meg az, hogy "Semmi nem merül fel véletlenül, ha nincs nyomós oka, elkerül." Mondjuk van, akit szívesen kihagytam volna a történetből. De mit is akartam mondani? Azt, hogy azért Anikón is megfigyelhető a + változás, ha valaki nagyon figyelmesen odakoncentrál. Például már nem foglalkozik annyit más pasasokkal, és képes megbecsülni "engemet", legalábbis úgy érzem. Nem akar 5 percenként szakítani. Hogy ez a csodálatos változás mennyire lesz tartós, majd megtudjuk, amikor elrepül felettünk az idő vasfoga. Mi mindig kicsiben terveztünk, csak még ezt a közös balhét, csak még karácsony, csak még szilveszter. Olyan is volt, hogy karácsonykor szakított, aztán szilveszterre meghívott hozzájuk. (Pont most volt.) Meg olyan is volt, hogy megkérdezte, hogy x idő múlva hány éve leszünk együtt. Sőt, nem is egyszer. Tudom, hogy unalmas a bejegyzés, de én alapvetően mindig is egy unalmas kis blogger voltam, ameddig nem lettem "celebskizó" :-). Sőt, E/1-en is megfigyelhető a + változás. Már nem akar megfojtani egy kanál vízben, ahogy észrevettem.

Kicsit kínos volt ez a detoxi-kaland, de írtam már kínosabb dolgokról is tök felszabadultan. Egy kicsit örülök annak is, hogy elmúlt a szociális fóbiám, amit az egyetem évei alatt meséltem be magamnak lassanként, mert az ilyen lelki dolgok olyan menők, meg a pszichologizálás. Hát én most, úgy érzem, egy életre kilelkiztem magamat. Megint elszállt a bejegyzésem vége, pedig voltak benne utalások főleg női ivarszervekre, de már nincs kedvem reprodukálni. Ja, meg még azt írtam, hogy remélem, ez a bűzhödt kis éjszaka marad sokáig a legkellemetlenebb élményem, amit abban a pincében töltöttem. Elvileg az illetékesek 70000 forintot zsebelnek be egy ilyen "nászéjszakáért" (két havi fizetésem), undorító, aljas, felháborító, szemét, "náci" módon. Ráadásul be akarják vezetni, hogy én fizessem megint a minden jogalapot nélkülöző ún. detoxikálást, úgy hallottam, Budapesten már nincsenek is ilyen bűzhödt lyukak. Ámen.

Azaz kilencedik alkalommal jártam a detoxban. Gondoltam a kikerülésemet megünneplem 1-2 sörrel, de azok az idők visszavonhatatlanul elmúltak, burzsoá nyugdíjas lettem, "a punk nem halt meg, csak megöregedett", hogy nem ittam ma semmit, hát attól sem dőlt össze a világ.

Amúgy azért kerültem detoxba, mert tegnap összevesztem apámmal egy bejegyzésen, amit egy jóakarómról írtam, apám elkezdett cirkuszolni, én meg folytattam, anyám meg hazajött, és megint rámhívta a 104-et. Különben a detoxból visszakerültem a pszichiátriára, azt hittem, hogy elhányom magam, de szerencsére az ügyeletes pszichiáternő elengedett, mert hát végül is nem nagyon csináltam semmit, és hát nem lehet minden családi cirkusznak az a vége, hogy én hónapokat töltsek a pszichiátrián, bárhogyan is szeretnék 1-esek.

Az ápolók kárörvendeztek egy kicsit a szüleimen, de szerintem nagyjából egyet is értettek a döntéssel. Mint az idézet is mondja, hogy "nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani". Azok a pofonok amúgy is csak lelki értelemben csattantak el, és leginkább annak lettek szánva, akinek már a nevét se vagyok hajlandó leírni, meg azoknak, akik összedolgoztak vele.

Lehet, hogy egy kicsit homályosra sikerült ez a bejegyzés, de amióta egyes idegbeteg jogászok perrel fenyegetőznek, már nem is merek annyira konkrét lenni. (De még lehetek, ha kell.)