Skizofrénia underground

Úgy döntöttem, hogy nem rakok be egy nővérkés pucérnős képet - egyelőre - de azért ebben a klipben a macák népsűrűsége majdnem 100%, szóval ezzel próbálom meg kiváltani. Ennek a bejegyzésnek semmi hírértéke nincs, csak próbálom érzékeltetni, most hogy érzem magam, hogy 2 hét szabadságot kaptam. Egyébként saját magam adminisztráltam minden egyes napot, hogy szabadság, szabadság, szabadság, a detoxos "fekete napra" is szabadság, ameddig a szem ellátt, mindenütt szabadság. :-) "I'm dressing like a..."

Különben meg időközben rájöttem, hogy az abilify volt a legszarabb blogom, amit világéletemben írtam. (Rögtön utána következett az Un.) Mindegy, az értékes tartalmat már nagyjából át is hoztam. Az abilify azért volt jó, mert ilyen langyosvíz volt több, mint 3 évig, és aztán az emberek (az a néhány blogger, aki olvasott) el is könyvelhették magukban, hogy ez a maximum, ami egy skizótól telik. LiteraGeek (nem gondoltam, hogy ezt a nevet valaha is le fogom még írni) szavával élve egy merő rinyaparti volt. Különben meg nem ez az első eset, hogy LG "megharagudott rám", kábé már volt egy éves mosolyszünetünk egyszer, mert túl nagy volt az arca akkor is, de beperelni még nem akart. Ha, igaz, apámnak írt egy e-mailt, hogy visszavonta a feljelentést.

Mindegy, körülbelül 100-an perelhetnének be szerintem, csak nem olvassák a blogomat, de legalábbis nem veszik olyan mereven, mint LG. Különben azért nem perelnek be, mert amit az ún. "egészségügy"-ről írtam, az kivétel nélkül igaz, a kisebb tárgyi tévedéseimet meg valószínűleg benne fogom hagyni kuriózumként, hátha valaki tényleg, igaziból beperel. Legutóbb, ha jól emlékszem, a "vietnámi picsá"-ról írtam szépeket, aki mellesleg dél-koreai*, és nem igazán töltöttem azzal az időmet, hogy lecsekkoljam a forrásomat (a tetkós csajt).

Valószínűleg a skizó szociográfiát, amit egyszer terveztem, az adatközlők hiánya/érdektelensége, neadj isten szégyenérzete, vagyis szemérmessége, betegségtudata, vagy nem tudom még hogy mondjam, miatt nem fogom soha megírni. Alig van ma Magyarországon ilyen agyonhallgatott téma, mint a skizóké, a kötelezően beléjük sulykolt "betegségtudat"-ból kifolyólag. Néhány spirituális gurunál, meg parapszichológusnál, és hasonlóknál "rezeg a léc", de őket a híveik miatt még véletlenül sem lehet kötéllel sem bevonszolni egy "vizsgálatra".

Mondhatni a "társadalmi befolyásuk" miatt. "Mindent akarok, nem akarok semmi,/társadalmon kívüli társadalmi lenni." Ez a változatosság kedvéért megint én voltam. Mindegy, Wittgensteinnel akartam zárni a soraimat, hogy "amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell". Oszt azóta kussolunk. Éljen, ez az utolsó munkanapom, 2 hétig nem Editál senki rajtam, "hála a jó istennek, aki a maga hasonlatosságára engem is megteremtett".

NO SCHOOL. NO JOB. NO PROBLEM.

* különben a nyíregyházi pszichiátrián csodalámpával kell keresgélni 1. az igaz embereket 2. a magyar származású "szakembereket"

Anyám a temetés után megkérdezte, hogy "érzetem-e jelenlétet", persze azt válaszoltam, hogy hagyjon békén. Amúgy éreztem jelenlétet, az unokanővéremét. Szokásom mindenhol kipécézni a legjobb nőket, és sajnálom, de most ő volt az. Érdekes módon a nagymamámmal kapcsolatos összes dolgot végiggondoltam már a pszichiátrián, és inkább Gabi kötötte le a figyelmemet. Most, hogy gyerek nélkül volt, kifejezetten jó nő benyomását keltette. De hát ezt mindig is tudtuk róla. Különben ő az a típus, akire azt szokták mondani, hogy akkora a szája, mint a bécsi kapu, és titokban röhögtem magamban, ahogy megfigyeltem, hogy mennyire ügyel arra, hogy disztingváljon egy ilyen családi alkalomkor. Persze nem éreztettem vele, hogy rá figyelek, de olyan különösen tudja mondani, hogy "ripi-ropi", hogy ezen mind a ketten bocsánat, de elröhögtük magunkat. Amúgy olyanokat mondott, hogy ő nem emlékszik arra, hogy mikor született, én meg nagy elmésen megjegyeztem neki, hogy lehet, hogy még csak nem ismerte az órát... de aztán nem akartam tovább zaklatni, és kimentem sétálni, ahol elszívtam vagy 5-6 Dunhillt, mindenki nagy örömére. A családban természetesen én vagyok az utolsó fekete bárány. Sőt, AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ, stipi-stopi, ripi-ropi, na jó, ennyi volt mese volt, még egy normális sör se volt, csak alkoholmentes... kávéból se lehetett duplázni... azt még nem is mondtam, hogy Gabit egyszer, még gyerekkoromban, na jó, hagyjuk... :-)

Ha valaki kitalálja, mit akarok ezekkel a számokkal kifejezni, az jutalomból elszívhat velem 1 cigit... most sört nem tudok ígérni, szegénység van... Norikának már amúgy is jövök 1-el, és ha jól emlékszek, lee-nek is... a Chumbawambás sztori miatt... vagy az mgnl vót? Mindegy, jövök 1-el mindenkinek. "I really have to graduate, or just stay here for the rest of my life?" - Asher Roth

Az jutott eszembe, hogy ha a blogból az derülne ki, hogy valami izgága, idegbeteg faszi volnék, hát nem vagyok az. Bizonyítékok: Anikóhoz birkatürelem kell, a szüleimhez is, és ahhoz a méltatlan állapothoz is, amibe kerültem. Hosszan tűrt, súlyos betegség után életben maradni, az is valami. Régebben mindig azt mondtam, hogy kurva nagy eredmény, hogy egyáltalán 34 éves koromig húztam, könnyen ottmaradhattam volna 1-2 helyen. Nem tudom, írtam-e már, hogy én úgy csatlakoztam a 27-esek klubjához, hogy csatlakoztam is, meg nem is, életben maradtam, de cserébe báboznom kell napi 4 órán keresztül, az egyetlen normális kapcsolatomat egy normális emberrel csakis én basztam el egyedül (most sajnáltatom magam, ez az, robi).

Hát, szóval van bennem valami drive, amit nem tudok megfelelően lekezelni, a külső nyugalom mögött valami motoros nyugtalanság feszül, amivel nem tok mit kezdeni. Maximum alkohollal, és csak ideig-óráig. (Most eléggé pszichologizáló voltam?) Amúgy kibírnám én a 8 órát is, meg a 12-t (majd ha hülye lennék, élni is kell valamikor), szóval elvileg kibírnám, de gyakorlatilag nem biztos. Szóval be tudnék én is törni, de élni is kell... ja ezt már mondtam. Most eléggé tiszta a gondolkodásom (már egy ideje), és kurvára, de kurvára vissza akarom kapni az életem.

Ennek nem tudom, hogy az-e a módja, hogy megint elmegyek magyarra, de próba, szerencse. Azt nem tudom, mondtam-e, hogy az a paradox helyzet is előállt, hogy a magyart nem hobbinak tekintem, hanem munkának, professzionális (az meg mi) olvasónak tartom magam, és én csak érdekből foglalkoznék irodalommal. Az is érdek, hogy esetleg valaki megsimogatja érte a buksimat, hogy milyen okosakat tudok a témáról mondani, mint régebben, általában.

Tudom, hogy az a valaki nem Anikó lesz, se nem Edit, hanem valaki teljesen más... és itt fejezzük is be mára... a megsimogatást nem szexuális értelemben értettem, hanem átvitt, mondhatni lelki értelemben... de különben meg, ha elvégzem, azért lelki értelemben vett simogatásnál többre vágynék, esetleg taníthatnék valami olyan helyen, ahol ezt megengedik nekem. (Egy nevetséges ember álma.) Vidám faszom, nevetséges ez az egész úgy, ahogy van. Ja, a wp-re tutira nem megyek vissza, mert ahhoz tutira nincs idegrendszerem. Ha valaki érti, amit most mondtam, akkor jó.

Az, hogy szóhoz se jutok a kollégáim között, mától hatványozottan is igaz. Jött 2 új kolléga, és meg se mukkant senki, mert őket kellett hallgatni egész álló nap. Szóval túl jól is sikerült nekik ez a beilleszkedés-dolog. Mondtam a mellettem ülő csajnak, hogy holnaptól mp3-at fogok hozni.

Az egyik szegény kollégától pont emiatt kellett megválni, erre jönnek ők. De ez a kolléga, akitől megváltunk, legalább szórakoztató volt a maga módján. Ezek meg írjanak blogot, komolyan mondom. Én sem erőltetem rá magam másra, a Facebookra, meg az IWIW-re is csak ritkán rakok ki bejegyzést, és mostantól nem is fogok.

Amúgy nem vagyok annyira felháborodva, mint amennyire mutatom, vagy nem is tudom, de ha visszajön Editke ttő, akkor vissza fogom magam kéretni a másik szobába szőni, az sokkal elitebb hely. Már megint kicsiben gondolkodok, de ha továbbra is felbasznak (ma a szívügyemnek is sikerült), vissza se jövök többet a szabadságról, hanem elmegyek újságkihordónak. Vagy csinálom együtt a 2-t. Az "zsír" lenne.

Milyen unalmas az életem.

Ja, hallottam a rádióban (mert néha azt is lehet hallani), hogy a könyvtárban lesz ilyen tankönyvcsere-vagy-miféle-program, beszerzek néhány korszerű irodalom és nyelvtan könyvet, aztán fog menni minden az eredeti tervek szerint. Magyarból 1 hónap alatt fel tok készülni az érettségire, de számoljunk 2-vel a biztonság kedvéért, na és ha 3, akkor mi van? De "túltanulni" nem fogom magam. Az a legrosszabb.

Több, mint 3 év volt a rekordom eddig "epizód" nélkül, az pont elég a BA diplomához. Csak pozitívan. Aztán elválik, kell-e nekem több. Pitizni + pingvinezni nem fogok többet senkinek. Még Edit 1-nek se. Lee egyébként azt tanácsolta, hogy hagyjam figyelmen kívül (nem pont ugyanezekkel a szavakkal.) Hát, jó. Ignore on. (Egyébként nem ő lenne az első, akit.) Amúgy is közellenség. :-) A suli témájára meg visszatérve: nincs több kérvény.

Megvolt a reggeli tüdőtorna, ez most terveim szerint egy rövid bejegyzés lesz, aztán ki tudja?

Azér' lettem ilyen, mert igazából sosem mozogtam olyan körökben, amilyenekben kellett volna. Amikor az ámítástechnikával kellett volna foglalkozni, akkor az agyarral foglalkoztam, és versa vica. Álmomban :-) Egerbe szerettem volna járni ámítástechnika-agyar szakra, mert az én időmben csak ott indult ilyen. Szóval komolyra fordítva a szót (hehe), kockának nem voltam elég kocka, művésznek meg nem voltam eléggé művész. Fórumita voltam, a blogokra mindig enyhe(?!) gyanakvással tekintettem, furcsálltam, ahogy az emberek kerülgetik a kását, hogy ki akarom tenni az életemet, de inkább mégse annyira, jaj, csak az emberek meg ne tudják, ha lehetne, én szabjam meg, hogy ki olvasson, és ki nem. (Azért most már erre is van lehetőség, de most már túl is vagyunk 1-2 csodálkozáson, és mégsem lett belőle olyan nagy ügy.)

Ki volt az, aki inspirált? Furcsa módon háromra is emlékszem: harmony volt a legfontosabb, attól, hogy most bele van ragadva a szocfóbjába, ugyanúgy becsülöm érte. A sors iróniája, hogy egy pszichiáter-bloggert is olvasgattam akkor, amikor még tényleg nem volt kutya bajom sem ("enyhe" intoxikációk előfordultak). És nem tudom miért, de még Montag (jelenleg dívamacska) blogját emelném ki. Különben ez utóbbi 2 éppen most babázik, egy kedves ismerősöm szavajárásával élve pedig "engem a csecsemők csak gasztronómiai értelemben foglalkoztatnak". Szóval jelenleg kapufa mind a 3.

Sohasem vittem túlzásba a blogok olvasását, az írását néha igen. Az egyik volt középiskolai osztálytársam megkérdezte, hogy "És szokták kérdezni, hogy Robi, mi újság, mi van veled?" Mondtam, hogy szokták, de inkább csak udvariasságból, akit komolyabban érdekel, hogy mi van velem, az úgyis elolvas itt. Aki meg csak beszélgetni akar, hát beszélgetek vele, pl az időjárásról, meg a meteorológiáról. Különben írásban jobban ki tudom fejezni magam, szóban meg sokszor még levegőhöz se igen jutok a kollégáim között.

Ja, azt akartam még bejelenteni, hogy a hét végétől szabadságon leszek, nem fogom Edit nélkül kibírni, most Edit 2-ről van szó a változatosság kedvéért :-P, szóval be fogok járni megbaszni a rezet, Anikó sincs itthon, elment valami pusztába 2 hétre. Kocsmára sajnos nem telik, a cigi miatt, de ha majd kiveszik a fél tüdőmet, lesz hely a májamnak (ez de rossz).

Amúgy jó reggelt.

Csak azért nem hagyom abba a blogot, mert 1. mióta "beteg" vagyok, folyamatosan ezt csinálom, 2. sekélyes dolog, de ez az egyetlen szórakozásom. Egyszer úgy végignézném az egészet, és néhány bejegyzést úgy eltüntetnék, de persze akkor menne vele a többi is. (Na, jó, arra azért vigyáznék.) Ebben az akadályoz meg, hogy 1. rohadtul unalmasnak tartom saját magamat olvasgatni 2. ezt mostmár inkább egy WP blogon tenném meg, esetleg még a blog.hu-n.

A postr, az egy nagyon furcsa valami. Jó lenne, ha működne, de mindenkitől azt hallom, hogy be se tud lépni, és ezáltal nem tud hozzászólni a blogomhoz, ami miatt végül is az egészet csinálom/csinálnám. Különben meg annyi időt töltöttem a freeblogon, meg itt-ott, hogy nem érzem az "otthonomnak" a postr-t. Igaz, ha nem lett volna postr, akkor én már rég' Hodászon figyelnék, de valaki azt mondta egyszer, hogy nem kötelező örök életünkben hálásnak lenni annak, aki egyszer felkarolt/jót tett velünk.

És hogy írjak valamit az ördögről is, aki nem alszik: még mindig úgy érzem, hogy 1000 veszély leselkedik rám bírósági tárgyalások képében: van a gyámság, bocsánat, gondnokság alá helyezési ügyem (á la Kancsal), ami ellen feszt fellebbezni fogok, meg van a Gyík-féle beperelési ügyem, ami már azért is "sántít", mert nem a blogszolgáltatót kereste fel, hogy levetesse a tartalmat, hanem inkább engem fenyegetett, meg Norikát (a fasz). (Kár, hogy nincs meg már a bejegyzése a szokásos tenyérbemászó stílusával a kis madárhangú barátunknak.)

Ha nem tudnám, hogy az a beteg állat fegyverekkel játszadozik részegen, lehet, hogy minden másképpen lenne, meg ahogy a blogon is megírta, részegen száguldozik a BMW-jével munkába menet. Nem én találtam ki, csak meg kéne keresni, de ha az abilifyon van leírva, az akkor is megvan. Én nem szoktam utána nézni a szarjainak, egyáltalán nem is érdekelt sohasem, amiket belinkelgetett.

Ez már igen, ez már én vagyok, valóban roboman, a szokásos(?!) kis mindennapi félelmeimmel és rinyálásommal. Ez a bejegyzés még az abilifyon is elmenne, alig van benne csúnya szó, semmi Edit... jahahahajj, elbasztam! :-)

Hagyományosan nem vagyok egy Anna and the Barbies-rajongó, sem egy Quimby-fan, de ez beütött:

Mi atyánk aki én vagyok

Szenteltessék meg a poszterem

Jöjjön el az én exportom

Legyen meg az én Wordpressem

Miképp ott nálatok

Itt is egy XML

Mindennapi blogolásunkat add meg nekünk ma

De bocsásd meg a mi pornóinkat

Miképpen mi is megbocsátunk LiteraGeeknek

És ne vígy minket a blog.hu-ra

De szabadíts meg a depótól

Mert tied a tartalom a látogatás a feliratkozás

De nem mindörökkön örökké

Ámen

Ui.: Levelet már küldtem, nem tudom még, mi mást tehetnék...

Mióta valaki berakott egy bejegyzésbe egy petyhüdt faszt, elszörnyülködtem, hogy jézusmária, miket csináltam én itt régebben, ez is én voltam? Viszont a közbotrányokozást nem szeretném elmulasztani, szóval gondolkodok azon, hogy vagy pucér nős képek legyenek fent a blogon, vagy leszbikus pornó. Rájöttem, hogy a régi olvasótáborom teljesen lecserélődött, hiába nevezem vissza magam robomanre, és hiába próbálok meg kevesebbet káromkodni, meg csúnyán beszélni, attól azok az idők még nem jönnek vissza. RIP abilify, most már kimondom végleg.

Arra is rájöttem, hogy nem linkelek be senkit (maximum visszalinkelek), és nem járkálok senki nyakára vissza, hogy "legyél a barátom". Ha igaz, hogy egy pszichotikus epizód megváltoztat, akkor nagyobb lett a pofám, öntudatosabb lettem, elmúlt a szocfóbom, mi kell még?

Egyértelműen fals dolog azt állítani, hogy egy sub lerontja az ember értelmi képességeit. Maximum annyi történik, hogy többet tapasztal a világból, mint egy átlagember. Ettől fosnak az emberek, egyértelműen politikai okokból, Feldmár András szavaival élve, vagyis a sajátjaimmal, de az ő gondolatát átvéve. Elsőre merésznek tűnik a kijelentés, de kb már 100x elmagyaráztam, hogy nem az. Ellenben kiírtam egy szavazást (én a pucér nőkre szavazok, ígérem ritkán lesznek, és semmi durvulás, de nekem jó a másik +oldás is, fellebbezésnek helye nincs):

Szavazás!

Csak egy kis példa (bár a leszbipornó helytakarékosabb, ezekből a nőkből több türelmem van valami normális képet kikeresni, mondjuk ahol nem pózolnak annyira, és kb természetesek, de mondom, ezt is inkább ritkán):