Amit most el fogok mondani, az elég meredek lesz, ahogy ígértem, és bizonyos részletekre nem fogok kitérni, hogy honnan vettem őket. Maradjunk annyiban, hogy a kisujjamból szoptam. Egyelőre nem fogok másokat belekeverni, csak amennyire feltétlenül muszáj.
Akkor kezdjük is minél körülményesebben. Ha az ember (fia) filmszakadásig (pass out) issza magát, akkor később már nagyon nehéz utólag rekonstruálni, hogy mi is történt PONTOSAN. Számtalan ilyen vicces sztorim van, de ezek most nem a tartoznak szorosan véve a témához, mert ezt a dolgot csak a párhuzam kedvéért említettem meg. Feldmár András szerint ha újra eszedbe akarod idézni azt a tudást, amit egyfajta tudatállapotban elértél, újra abba a tudatállapotba kell kerülnöd. Szóval ilyen esetekben megint be kell (kéne) rúgnod megint, hogy emlékezz a történtekre. Nos, én annyival finomítanám ezt a dolgot, hogy nem muszáj feltétlenül berúgni, az emlékek nagyrésze mindenképpen vissza fog térni, de ez mondjuk egy kiadós berúgás esetében van, hogy 1-2 hétig is eltarthat, amíg minden a helyére kerül. Sokan talán ezt egy kissé túl lassúnak gondolják, hát amikor nincs idő, akkor bizony inni kell. A Galaxis Útikalauz Stopposoknakban is azt tanácsolta Arthur Dentnek Ford Prefect, hogy ne feküdjön a házát lerombolni akaró bulldózerek útjába, inkább menjenek el a Ló és Lovászba meginni egy pár sört. Ezt most nem tudom, minek kevertem ide. Inkább egy másik példa, talán valamivel jobb: Van egy ilyen című film is, hogy Másnaposok, annyiban jó a film címe, hogy tényleg mindenki kurvára másnapos, és semmire nem emlékszik, és bizonyos okokból kifolyólag rekonstruálni szeretnék az előző napi történteket. A film nem olyan rossz, de egy bizonyos ponton nekem csalódást okozott: kiderült, hogy az amnéziát egy gina nevű drog okozta, amit extasy helyett fogyasztottak véletlenül. Szóval ez se teljesen jó. Oké, hagyjuk is a piát.
Viszont ez a szabály-féleség érvényes általában mindenféle tudatállapotra, így a skizofréniára is. Egy jó kis pszichózisban törvényszerűen felszínre kerülnek a korábbi pszichózisban szerzett "megtapasztalások", "élmények", és hát a pszichózis gyakorlatilag majdnem ott folytatódik, ahol annak idején abba maradt. Az embereket lehet ilyenkor gyötörni, kórházba zárni, gyógyszerezni, kiütni elektrosokkal, de a pszichózis (A FILM) mindenképpen le fog menni. Én jelenleg úgy gondolom, hogy mindenki életében 3 ilyen film van (trilógia, én mindössze 1 db 4 részes trilógiáról tudok), és aztán vége az előadásnak. Aztán jó esetben az történne, mint amikor az emberek hazamennek a moziból, és egy csomót dumálnak még a filmről. Akár ezt is meg lehetne tenni, de szinte soha nem ez történik, hanem inkább az van, hogy az embert ezért megszégyenítik, meghurcolják, és örök életére lelki nyomorékká teszik. Különféle kezelésekkel elérik, hogy lehetőleg "felejtse el", amit látott, aztán meg hogy eszébe ne jusson mégegyszer ilyesmi, mert ejnye-bejnye. Most az ugrott be, hogy tiltott gyümölcs, meg kíűzetés a Paradicsomból, de ez lófasz. Illetve annyiban nem lófasz, hogy az ún nyugati kultúrkörben ilyen fogalmakkal operálnak az átlagemberek, és hát, valljuk be, a skizók is. Annak idején téma volt a pszichiátrián (a skizók között), hogy vajon hol is vagyunk éppen, a pokolban, vagy a purgatóriumban. Viszont Dante óta tudjuk, hogy a Mennyország kib***ottul unalmas, ezt mostanában úgy szokták megfogalmazni, hogy "lehet, hogy a mennyországban jobb a klíma, de a pokolban több az ismerős". Aztán még vannak olyan spekulációk is, hogy a Föld lenne egy másik világ pokla, és ez rímel is a szcientológia azon elméletére, hogy ti. a Föld egy "börtönbolygó", de szerintem ezt itt fejezzük is be.
A vallás megfigyeléseim szerint kritikus esetben még ront is a "beteg" állapotán, legyen az kersztény, vagy Krisna-tudatú. (Vagy bármi egyéb.) Ilyenkor a pszichózis könnyen átcsaphat vallási tébolyba, de egyébként is, mert a skizofrénia távolról sem az "agy" betegsége, és nem is a "tudatalattiból" táplálkozik, hanem itt már többen is játékban vannak, én úgy mondanám, hogy entitások, de ha ez így valakinek jobban tetszik, legyenek szellemek, szóval az infók egy része már "kívülről" jön. Na ez már végképp nem ide tartozik, de él Nagykállóban (hol máshol) egy - nevezzük így - Góranga nevű háziorvos, aki tökéletesen be van kattanva. Egész sok "követője" van. Én csak azért nem találkoztam még vele eddig, mert az a rögeszméje velem kapcsolatban (látatlanban), hogy én előző életemben kiirtottam az egész családját. Vagy legalábbis majdnem az egészet. Erre azt szoktam mondani, hogy "hát, lehet...".
Feldmár szerint ilyen esetekben a sámán tud segíteni csak, és a pszichiáter meg nem. Mármint hogy jön a sámán, a rokonok összegyűlnek, és a beteg szeme láttára esznek-isznak + beszélgetnek (gondolom, azért egy ideig :)), és ettől javul az állapota. Biztos. Én is a sámánizmusra tippelnék, de csak azért, mert a többi nem hiszem, hogy vezetne bárhova is. (Meg amúgy is ez a vesszőparipám már évek óta, de ez titok.) Ebből szinte bárki levezetheti az egészet, és én is ezt fogom tenni, mégpedig gyorsan, és csak a lényegre koncentrálva. Ha az ún. elmebetegeket nem zárnák ki mindenhonnan, említhetném itt Szepes Máriát is, aki elvileg "ilyenekkel" is foglalkozott, de ő is mindenhol kereste a megoldást, kivéve az orra előtt. Így járt (és jár jelenleg is) Paulinyi Tamás, aki főleg a telepatikus + telekinetikus képességeket, és egyéb hiábavalóságokat kutat, viszont mellette hobbisámán, ezek egész sokan vannak, és a dobra, meg a monoton ütemekre esküsznek, mármint hogy attól elvileg révületbe lehetne esni. Hát biztos ez is jó szórakozás, de itt a kulcsszó valójában a "sámánbetegség". Vajon mi lehet az? Influenza? Nem hiszem... Most, hogy ne csak én pofázzak folyamatosan, álljon itt egy kis idézet:
"A kiválasztott serdülő korában, a nemi érettség beálltának időszakában (hát, későn érő típus vagy, ez tény - robi) váratlanul heveny idegbajba esik, mi hisztérikus rohamokkal, ájulásokkal, látomásokkal és más hasonló jelenségekkel jár együtt, ami néha heteken keresztül kínozza, és ugyanilyen váratlanul - az egyik roham idején vagy álmában - megjelenik az őt kiválasztó szellem, és bejelenti választását. A sámánképesség elnyeréséhez múlhatatlanul szükséges a hívás. Általános, hogy a felszólított nem akarja elvállalni a hivatást. A kiválasztó szellem azonban ígérgetésekkel csábítja, ha így sem ér célt, kínozza a kiválasztottat. Ez az ún. "sámánbetegség" hónapokon, esetleg éveken át gyötri, vagyis mindaddig, amíg el nem fogadja a kényszerű hivatást. Sok hagyomány szól arról, hogy a jelölt inkább halálra kínoztatta magát, de nem fogadta el a sámánságot. Ha a jelölt engedett a kényszernek és sámán lett, akkor huzamos ideig aludt egyfolytában (három, hét, vagy háromszor három napig). A huzamos alvás idején a szellemek a jelöltet feldarabolják, és átszámolják a csontjait, tehát ellenőrzik, valóban rendelkezik-e a "felesleges csonttal". Ha igen, sámánná vált."
Most pedig térjünk rá az utolsó részre, amit kizárólag már tényleg csak a kisujjamból szoptam, és kizárólag azon múlik, aki olvassa, hogy beveszi-e ezt az egészet, vagy sem. Na, próbáltam Villás Bélát nagyjából kihagyni, de csak előkerül megint, bár éppen ki is hagyhatnám, mind1. Szerinte a spirituális világban ha valami történik, a többi spirituális hatalom azonnal felfigyel rá. Hát, ezt én körülbelül úgy képzelem, mint az internetet, csak nem használják olyan sokan. Villás Bélát - elmondása szerint - nem érdekli az internet. Na, vajon miért? :) Szóval én itt ebben a spirituális világban mindössze annyit csináltam, hogy "regisztráltam" magam, erre aligha figyelt fel bárki is a híres spirituális hatalmak közül. Vagyis ha nagyképűsködni akarnék, azt mondanám, hogy "nevet" szereztem magamnak ebben a világban. Hogy én találtam meg ezt a nevet, vagy a név engem, ez itt nem számít. Mindenesetre jobb így, hogy magamnak szereztem nevet, mintha egy "mester" adta volna nekem, mivel így nem tudja senki ezt a nevet (és így nincsen fölöttem hatalma senkinek :)). Valójában tökmindegy, mert ezt a nevet én most ide szépen le fogom írni, de csak azért, hogy egy kicsit elszórakoztassam azt, aki idáig hajlandó volt végigolvasni. Még annyi kitérőt tennék, hogy régebben a sámánkorban (most az egyszerűség kedvéért nevezzük így, bár ilyen, hogy "sámánkor" soha nem létezett) nemcsak a sámánoknak, de kivétel nélkül mindenkinek volt egy "igazi neve", és ez élete során akár változhatott is. Gyerekkorában, ifjúkorában és felnőttkorában is másik nevet kapott. Amúgy kizárólag ilyesmi nevek jöhettek szóba, mint "Cirbolya-toboz-mogyorójához-hasonló-fehérségű-fejedelemhős", meg hasonló ökörségek, de csak azért, hogy se az ártó szellemek ne tudják kitalálni, se senki. Manapság már senki nem csinál ilyen marhaságot, csak internetes regisztrációkhoz, meg a "spirituális ébredés" folyamán. Viszont itt "igazi neve" csak 1 van az embernek, mint ahogy egy program/honlap is 1 nevet csak 1x oszt ki (általában). Bár ha név viselője távozik erről a hm... létsíkról, értelemszerűen másik embernek "osztja ki" a nevet a program. Vagyis felajánlhatja a nevet. Az ember és a neki szánt spirituális név már egész korán elkezdi keresni egymást (még akkor is, ha a név még használatban van másvalaki által). Ez kb olyan, mint a lélekvándorlás, csak 1 kicsit durvább... mindjárt kiderül, miért. Bár, ez se újdonság, még a mindennapi életben is bizonyos pozíciókba csak kihalásos alapon lehet bekerülni, sz'al.
Ha az ember mindent jelnek venne, mint pl. egy, a spiritualitást igen mélyen megélő ember, és feszt az összefüggéseket keresné, nem tartana sokba meglelni ezt a nevet. Egy skizofrén, vagyis egy sámánbetegségbe esett ember (mivel ha ez nem maga a sámánbetegség, akkor lövésem sincs, hogy mi lenne az, de erre is csak kizárásos alapon jöttem rá egyébként) viszont egészen sokáig bolyonghat az utcákon, a pszichiátriákon, meg mindenhol, ameddig valaki nem szembesíti végre az igazi nevével. Pláne, ha elutasítja 1. a spiritualitást 2. a sámánizmust 3. annyira utálja az igazi nevét, hogy fel sem merül benne, hogy bármi köze lehetne hozzá. Amúgy meg ebből az igazi-név mizériából hamar "kikezelik" a pszichiáterek is. (Már ha egyáltalán felötlik benne ilyesmi.) Az én igazi nevem mindössze ennyi: a Könyvelő. (Hogy erre hogy jöttem rá, talán egyszer majd elmesélem, nem egy lélekemelő történet.) Először is felháborító, hogy semmi fejedelemhős, vagy ilyesmi, de idővel hozzászokik az ember, és leszarja. Vagyis ha igazán összhangba akartam volna maradni önmagammal, akkor az eredeti szakmám mellett kellett volna megmaradnom (ami könyvelő és programozó, de még ebből is inkább csak a programozás érdekelt valamennyire, de bevallom, az se eléggé), és így egész sokan hivatkozhattak volna rám a valódi nevemen, anélkül, hogy tudtak volna erről az egészről, sőt anélkül, hogy én is tudtam volna róla. Viszont így zökkenőmentesebb lett volna az "átállás", ha egyszer majd úgy döntök, vagyishogy döntöttem volna, hogy mégiscsak spirituális életet akarok élni. De nem akartam, mert helyette előálltam mindenféle zavaros elmélettel arról, hogy a könyvelő nem csinál mást, csak könyvekkel foglalkozik, jobb lesz tehát, ha az irodalomnak szentelem az EGÉSZ életem, és vénségemre egy könyvekkel teli hatalmas könyvespolc előtt adok interjút a rádiónak. Ez mondjuk hülyeség, mert a rádióban nem látszanak a könyvek, de mindegy. Már az óvodában is ezt csináltam: az egyik haverom megkérdezte tőlem, hogy mi az az irodalom, amire azt válaszoltam, hogy az az, amikor nem csinálsz mást, csak írsz, meg írsz egyfolytában. Szóval így etimologizáltam, vagyis a szavak jelentésén lovagoltam, és ezt csinálom jelenleg is, mert ha esetleg bajba kerülnék (mondjuk ha az én trilógiám is véletlenül 4 részes lenne), habozás nélkül kettős könyvelést alkalmaznék (mármint a Csernus-féle értelemben), és így megnyugodhatok, és nyugodtan beinthetek a "spirituális hatalmaknak", akik egyébként "finoman" megkértek a pszichiátrián, hogy dolgozzak nekik, már nem is tudom, mit. "A pszichiátrai betegek 90%-a spirituális emberekből áll" - szokta mondani Villás Béla, de ezt most inkább nem kommentálnám, mert már sok a szöveg.
Helyette elmondanám, hogy szerintem ki viselte előttem ezt a nevet. Én úgy tippelem, hogy Alen Carr nevű amerikai ember, aki egy csomó ideig napi 100 szál cigit szívott el. Írt egyébként egy egész jó könyvet. Ezt "21 nyelvre fordították le és több, mint 4 millió példányban kelt el a világban." Nem hiszem egyébként, hogy ennek a blognak kéne reklámot csinálnia neki, mert itt jelenleg alig-alig van forgalom. *mosolyog* Elmondom egyébként, hogy ezt mire alapozom. Az első pszichózisom úgy kezdődött, hogy azt hittem, tüdőrákom van, és szentül meg voltam győzödve róla, hogy már csak egy fél évem van hátra. A többi pszichózisaim alatt szintén nem engedték a hangok, hogy végig szívjak akár 1-etlen szál cigarettát is, amúgy meg minden szál kb közepénél úgy éreztem, hogy ha tovább szívom, azonnal szétrobban az agyam. Ez az az érzés, amit Alen Carr részletesen leír a könyvében, persze akkor én ezt még nem tudhattam, mert a könyvet kb 2 éve olvastam csak el. És a legfurcsább: én 2006 március 5-én kerültem be a pszichiátriára. Ott már nem hallucináltam, tehát ez a "téveszmém" mindenképpen 5.-e előtt keletkezhetett, de az is rémlik, hogy nem olyan sokkal. Sőt, talán éppen 5.-én. Tökmindegy. Allen Carr 2006 november 29-én halt meg tüdőrákban. Az egy bő fél év, testvérek között is. Ezt a fél éves dolgot egyszer meséltem el egyetlen személynek, a mégpedig anyámnak, Sóstón a 424-esben, azért cserébe, hogy vett nekem 4 sört. Mind1, nem akarok tovább ezen a dolgon elmélkedni. Most szeretném azt gondolni, hogy kaptam akkor valami üzenetet, ami nem is nekem volt címezve. Lehetett volna biztos jobban megírni ezt a történetet, meg egy kicsit hátborzongatóbbra, de jelen pillanatban örülök, hogy túl vagyok rajta.
