Skizofrénia underground

Ez annyit tesz, hogy mászkálok a városban, össze-vissza, és egymást kergetik a gondolatok a fejemben, hogy mit kéne még leírni. Ja, és hogy hova. Hát, most egy darabig ide. Remélem sokáig tudom még itt rontani a levegőt, anélkül, hogy valami "illetékes" felfedezné. Különben is, ha valaki a terror árnyékában ír, az egy kicsit paranoiás lesz, legyen ez a fenyegetettség politikai, pszichiátriai, (szcientológiai!), vagy szülői. Hát nekem nagyjából mindegyikben volt már részem életem 1-1 szakaszában. Vegyük például George Orwellt, na most ő egy viszonylag normális ember (volt), csak 1 kicsit betegesen félt a hatalomtól, azt olvastam, hogy rettegett többek között a katolikusoktól, a kommunistáktól, és a brit gyarmati hadsereg fegyvereitől, ami ellen valami babona-féle miatt tetoválást is csináltatott. A totalitárius diktatúrákról meg - mint tudjuk - felvázolt egy víziót, először Állatfarm néven, szimbolikusan, aztán (a halála előtt nem sokkal) 1984 címmel, a nagyobb nyomaték kedvéért. Talán nem is igazán a haláltól félt, hanem hogy a végén kb a halála előtti pillanatokban mit kell majd gondolnia erről az egészről. Valamiért a legtöbb ember úgy szeretne meghalni, hogy tudja, hogy rendben vannak a dolgok, sőt valaki megpróbál még egy utolsó nagyot is mondani, na, ez asszem általában nem szokott túl jól sikerülni.

Tépelődéseim közben arra jöttem rá, hogy ha most már az életem végéig ki sem mozdulnék a sóstóhegyi házból, akkor is tudnék megállás nélkül írni a velem történt hülyeségekről, mégpedig azért, mert eleget éltem már 27 éves koromig, meg aztán utána is néha, amikor véletlenül nem gyógyszereztek. Életemben egyetlen esetről olvastam, amikor valakin IGAZÁN segítettek a gyógyszerek, az esetet Charles Bukowski írta le az egyik művében, hogy együtt dolgozott valakivel, aki teljesen véletlenszerűen kapkodta befelé a különböző bogyókat, és vett valami baszógépet, amire munka után ráült/ráfeküdt (már nem tudom), és azt csinálta egész nap. Hívta Bukowskit is, hogy menjen fel vele a baszógépre (mivel homokos is volt), de ő inkább nem élt az ajánlattal, se a gyógyszeressel, se a baszógépessel. Erre valami olyasmit válaszolt a tag, hogy "Nem baj, akkor baszok egyedül." Eleinte nem értettem, miért írta le egyáltalán ezt a hülye sztorit, de most már kezdem felfogni az egésznek a példázat-jellegét.

Talán csak arra lenne jó, ha tudnánk, mikor halunk meg, hogy nagyjából a felénél elkezdje mindenki összeírni a - nevezzük így - memoárjait. Persze valakit ez egyáltalán nem köt le, hanem inkább minél több élményt akar összegyűjteni, mert szentül hisz abban, hogy az élményeinket, vagyis a tapasztalatainkat a halálunk után tovább visszük magunkkal a most pontosan nem is igazán tudom, hova. Vagyis az anyagi javaink maradnak csak itt + a hullánk (bocsánat a szóért), de a lelkünkben, vagy minkben ezek elraktározódnának. Ezek általában abban is hisznek, hogy van valami Akasha-krónika, ahol minden le van jegyezve, amit valaki mondott, vagy gondolt, ezért felesleges időpocsékolás irkafirkára pazarolni az időt. Hát, akkor lényegében, amit most csinálok az csupán szövegszerkesztés, alig valamivel jobb, mint a "megosztás".

Amit ezzel főként mondani akartam, az mindössze annyi, hogy mivel ott dolgozok, ahol, csupa "sorstárs" között (ráadásul már megint nem szedek semmit 1 jó ideje), nem csoda, ha néha kissé paranoid vagyok. Ja, láttam egy filmet, az a címe, hogy Invázió, és van valami földön kívüli vírus, ami megtámadja az embereket. Ez cseppfertőzéssel terjed, de valami miatt ezt úgy érzékeltetik a filmben, hogy az egyik ember belehány a másik ember szájába, aki ettől megfertőződik, és ha elalszik, átalakul ő is. A főszereplő egy pszichiáternő, akinek egy skizofrén nő meséli el először, hogy miket tapasztalt főként a férjével kapcsolatosan (meg amúgy is). A pszichiáternő ezt kurvára nem hiszi el, de amikor lát ő is fura dolgokat, eszébe jutnak a skizó nő szavai, és leesik neki, hogy véletlenül éppen ő mondott igazat, és hogy már csak egy páran vannak, akik nem alakultak át (valami gyerekkori betegség következtében szerzett immunitás miatt, huhh), és az ő lányának véletlenül van ilyen immunitása, de vissza kell szerezni az idegenektől megszállt városban. Természetesen azért, hogy az ő véréből állítsák elő az ellenanyagot. Persze a végén mindenki meggyógyul ettől az ellenanyagtól (kivéve akit közben véletlenül kinyírnak). Szóval azért a vége olyan happy end-féle. Na, én azért ennyire durván szarul nem érzem magam, mint az emberek ebben a filmben, csak azért írtam le, hogy legyen némi összehasonlítási alap, meg viszonyítási pont. Mármint arról, hogy normális vagyok-e, vagy sem, meg arról, hogy nagyjából világosan tudok beszélni még egy eléggé irreális témáról is, vagy nem. Csak azért, mert a skizo-téma és a szcientológia-téma és a pszichiátria-téma lehet, hogy nem teljesen közérthető (még). De mivel egész sokáig tervezem írni ezt a blogot, vagyis magyarázni a bizonyítványomat, remélhetőleg a végén már az "illetékesek" sem fogják tudni eldönteni, hogy normális vagyok-e, vagy sem, és hogy bezárjanak-e vagy sem. Kétség nem fér hozzá, hogy egy idő múlva meg fogják találni ezt a blogot, ha meg nem találták meg már eddig is, de mivel a blog nyilvános, csak annyit tudok tenni, hogy 1. kurva sokat írok, hogy ne legyen kedvük elolvasni, 2. lehetőleg úgy írok, hogy ha meg is találják, ne tudjanak belőle teljesen kimenni. De ez is csak addig fog tartani, ameddig nem jön ide elég ember ahhoz, hogy zárttá tudjam tenni a blogot. És mivel arra még apám is rájött, hogy mindenki azt olvas ki egy könyvből, de bármilyen írásból is, amit akar (nekem nem kellett rájönnöm, mert nekem ezt tanították recepcióesztétika címszó alatt), csak annyit tudok remélni, hogy 1. néhányan ettől talán magukba szállnak 2. lehetőleg akkor, amikor én már nem leszek ott, ahol ők, mert utálok magyarázkodni nyilvános helyeken 3. senkinek semmi baja nem fog történni az itt leírtak miatt. (Általában egyébként szerintem ezért szokták irodalmi formába önteni az emberek a mondanivalójukat, de hát erre nekem nincs időm. :)) Ezzel párhuzamosan igyekszem főleg Anikót kihagyni ebből az egészből, mert azért ezt mégsem érdemli annak ellenére, hogy pl. tegnap is szakított velem kb 5 percre (de utána visszahívott 24x, és ez az, ami szerintem többet nyom a latba :)).

Ja, még valami, hogy legyen ennek a bejegyzésnek valami gyakorlati haszna is: honnan tudom megállapítani, hogy nem vagyok pszichózisban, ha egyszer ez olyan nehéz? Először is, azt az ember megérzi, és ilyenkor a rafináltabbja már "kettős könyvelés"-t alkalmaz (Csernus szerint), azaz nem mondja ki, amit gondol, mert érzi, hogy nincs teljesen minden rendben, de ha figyel magára, tudja, hogy ő már "kettős könyvelés"-t használ, én 1-2 hétig használtam egyszer "kettős könyvelést", de csak azért, mert akkor akartam bemenni a pszichiátriára, amikor én akarom, és így tudok velük egyezkedni a legalább a "lejárásról", meg ilyenekről*. A szoc. munkások ezt nem vették észre, de persze, hogy a szüleim bevágtak a pszichiátriára, és persze megint lőttek a "lejárás"-nak. Hát, köszönöm szépen. A másik, sokkalta egyszerűbb módszer: verjük ki! :) Tapasztalataim szerint pszichózisban nincs igazán szex, sőt ez a téma nem is nagyon kerül a felszínre a sok hallucináció/téveszme miatt, pláne nem saját magunkra vonatkoztatva. (Általában ilyenkor a világ megmentésén fáradozunk, és hasonló faszságok. Ne feledjük: a világot már nem lehet megmenteni. Vagy ha igen, arra ott van Bruce Willis, Chuck Norris és sokan mások.) Ha ilyenkor mégis megpróbálkozna valaki ilyesmivel (ti. faszveréssel), közben biztos, hogy valami magvas, de használhatatlan hülyeség fog az eszünkbe jutni. Én ezzel mindössze 2x próbálkoztam ilyen állapotban: 1x azt az "üzenetet" kaptam: "Az Életfa kiszáradt." A második alkalom a pszichiátrián volt, amikor körülöttem mindenki rázogatta a kezét, és én ebből azt a következtetést vontam le, hogy azt akarják, hogy verjem ki. Először nem nagyon akartam, hitetlenkedtem, de csak folytatták, szóval elmentem a budiba, elkezdtem, hát akkor meg ennyi volt az "üzenet": "Fogságban nem szaporodik." Nagyon vicces. Tényleg. És ez a videó csak azért, hogy jobban rögzüljön :):

* Hát csak annyi, hogy most már, ha kell, akár életem végéig is alkalmaznám a "kettős könyvelés"-t. És az emberek honnan fogják megtudni, hogy nem alkalmazom ezt máris? Hát egyszerű: sehonnan...

Eredetileg azt akartam tegnap írni, hogy E betanított varrni, mert már elfelejtettem. Egy dolgot nem felejtettem el, hogy hogy mutogattam Anikónak a tűbefűzést annak idején. Lassan észrevettem, hogy a tűbefűzést lehet olyan szavakkal is magyarázni, amiknek szexuális mellékjelentésük van (sőt, szinte csak olyannal). I, egy időséebb gépészmérnök hölgy ült még a szobában, vagyis "foglalkoztató"-ban velünk szemben. Eleinte csak lesett nagyokat, ahogy szenvedtünk a tűvel, meg a cérnával, én dugtam a cérnát, ő tartotta a tűt. Aztán addig addig szerencsétlenkedtünk, míg már utána ő dugta a cérnát, és én tartottam a tűt. (Közben végig magyaráztam neki ártatlan képpel.) I egy idő múlva nem tudott a munkájára koncentrálni, mert annyira röhögött rajtunk. Persze én már akkor nyálaztam is a cérnát, sőt, felváltva nyálaztuk, de a cérna sehogy se akart belemenni a tűbe (persze néha én is tettem róla). Aztán dugtuk már mindenhogy, elölről-hátulról, vagy pl. ő volt felül, utána meg én... Magamban én is röhögtem, és tudtam, hogy I már nem is nagyon tud másra figyelni, még munka után sem maradt internetezni, ahogy szokott, hanem röhögve indult hazafelé, és azt mondogatta magában "nem vagyok józan", "most nem vagyok józan", ami állítólag egy alkoholista ismerősének a technikája valamire, amit én nem is igazán értek. Na, mindegy itt értettem meg igazán, hogy egy skizó elméjét általában csak egy másik skizó tudja manipulálni, egy szoc munkás, vagy egy pszichiáter erre soha nem lenne képes, illetve egész életében tanulmányoznia kellene az ilyen eseteket (amire általában 1 percet sem vesztegetnek a drága idejükből, bár szerintem kb mi tartjuk el/fent őket), mert úgy nagyjából fogalma lenne, hogy igazából mit is akar ő tulajdonképpen "kezelni", és mivel. Még van hasonló történetem, meg amúgy el is gondolkoztam, hogyan lehetne ezt bármilyen célra felhasználni, de ez már körülbelül egy sci-fi író (legyen mondjuk a neve L. Ron Hubbard) hatásköre, akit egészen véletlenül paranoid skizofréniával kezeltek a pszichiátrián, amitől annyira félt, hogy annyira még én sem félek tőle, és ebből az indíttatásból (meg egyéb más okai is voltak, pl. nem akart szavanként egy pennyért írni) még egy saját vallást is létrehozott, aminek a lényege 1 mondatban (körülbelüli idézet, bár szerintem nem tőle): "Az emberiség jelen formájában nem más, mint ufóktól rettegő, rengeteg tudatvesztéses amnéziában szenvedő ufo." (ld Xenu-sztori) Egyébként egy másik skizó simán felismeri az egyik skizó szisztémáját, és szerintem nagyjából ez a válasz arra is, hogy pszichiátriai kezelt miért is nem lehet szcientológus.

A fű azért vicces, mert a hatása alatt látszólag nagyon gyorsan lehet asszociálni, és az ember úgy érzékeli, hogy ezáltal "gyorsabban gondolkodik", de szerintem ez nincs így, hanem 1 valami következik be "nagyon gyorsan", mégpedig a felejtés: egyszerűen nem emlékszünk, hogyan jutottunk el A-ból B-be. Egyszer az egyik tanár az átlagos adagjánál egy kicsit többet szívott, és hamar el is kalandozott az irodalomelmélet amúgy is ingoványos talajáról először arra, hogy a gyerekei + a télapó + valami (erre már nem annyira emlékszem), de aztán szinte észrevétlenül rátért az ő valóban zseniális megfigyelésére, hogy ti. A Szodoma 120 napjában az emberek valójában nem is szart esznek, hanem véres hurkát, azt mindenki csak HISZI, hogy az szar, mert ő ezt a részt behatóbban tanulmányozta, amit az emberek nem szoktak általában, majd levezetésképpen hablatyolt valamit a neurotikus és paranoid személyiségtípusukról mint egymás ellentétpárjáról (ettől az egyik csoporttársamnak az a súlyos tévképzete támadt, hogy ő igazából paranoid skizofrén, persze ez különösebben senkit nem érdekelt), meg arról, hogy úgy írt recencziót Esterházy Péter valamelyik művéről (asszem a Javított kiadásról), hogy el sem olvasta. Ezen az előadáson sok minden elhangzott, de én csak 1 valamit tanultam belőle igazán: rájöttem arra, hogy mi is annak a kifejeznésnek az etimológiája, hogy valaki "zöldeket beszél". "Zöld? Szuperzöld!". Aztán elkergettem egy muslicát, ami mindenáron az én számba akart berepülni.

Akartam még írni az alkoholnak is a gondolkodásra gyakorolt hatásáról, de ahhoz nem ittam eleget, mert már egy ideje napi 2%-on "égek", és így talán lassabban fogunk haladni (izé, lassan járj, tovább érsz), meg akartam még inni írni az úgynevezett józanságról is (ami alatt én a szermentes változatot értem, nem az antipszichókkal lebutított verziót), és hogy hogy élem meg, de mára talán elég ennyi is. A fű téma sincs még teljesen kimerítve. Egyszer a burán annyira unatkoztam, hogy elkezdtem provokálni a füveseket, nem tudom, ha olyan halál nyugodtak, miért ugranak állandóan a témára, biztos nem volt még meg a napi adag, he? :)

Ja, mégis a fűről egy félig-meddig urban legend történet, talán tanulságos:

Egyszer egy raszta a éppen a dzsangáról tartott előadást:

- A fű? Arra nem lehet rászokni, én 8 éve napi x g-t tolok belőle, ezzel kelek, ezzel fekszek... - alighogy ezt kimondta, enyhén gyanakodva nézett a kezében tartott jointra:

- BASSZA MEG!

Igazság szerint nem mindenki fosik be az Abilifytól. Egy nyugdíjas pszichiáternő, igen ő az :)(: - és valami azt súgja, hogy lesz még itt róla szó - szerint általában székrekedést szokott inkább okozni. Mind1, mind2 fel van sorolva a mellékhatások között. Nem is az a fontos, hogy miből veszed észre, hogy egy kicsit tele vagy már vele, hanem az, hogy előbb-utóbb a szervezet jelezni fogja valahogy, hogy súlyosan mérgezed magad. Ezt hívják mellékhatásnak, és valószínűleg nem azonnal fog jelentkezni, mert egy darabig bizonyos anyagokat még tolerálni bír (a szervezet).

Ha mondjuk túl sokat iszol túl sokszor, szintén állandó fosás lesz a vége, ha nem is olyan durván, mint esetemben az Abilifytól, mivel a máj kezdi nem győzni feldolgozni a túl sok alkoholt. Ez kimutatható az ún. májfunkció vizsgálattal, de ez bármi mástól is lehet, elsősorban természetesen bizonyos fajta gyógyszerek tudják még nagyon megdobni a májfunkciót. Ha a májfunkció magas, az orvosok legelőször is a rájuk jellemző jóindulat miatt alkoholizmusra fognak gyanakodni. Ha éppen nem bűzlesz a szesztől, ezt akár nyugodtan le is lehet tagadni. De ilyenkor már szokás elgondolkodni az élet értelmén, és azon, hogy legalább egy időre felhagyj a piálással. Vagy éppen a gyógyszereddel, ha nélkülözhető. A máj elvileg regenerálja magát, de ehhez még időben lépni kell, és segíteni a folyamatot azzal, hogy az ember csökkenti/leállítja a mérgezést.

A burán beszéltem valakivel, nevezzük most Rakétának, aki szerint az antipszichotikum segít ugyan az akut tünetek enyhítésében, de hosszú távú szedését semmi nem indokolja. (Az orvosi gyakorlat az, ha a beteg akadékoskodik, hogy újabb és újabb időpontokat tűznek ki az antipszichotikum csökkentésére/leállítására, de erre a legritkább esetben szokott sor kerülni.) Na, hát ez a Rakéta azt csinálta, hogy addig járkált a legkülönfélébb pszichiáterekhez, amíg sikerült kiderítenie, hogy a pszichózisát egy másik GYÓGYSZER váltotta ki, és 3 pszichiáter kivételével ezt néhányan belátták. Ő az a fajta, aki egészen alkoholellenes, de saját bevallása szerint 3 tucat gyógyszert próbáltak már ki rajta, amíg végül belátta, hogy a nyugtatók kivételével mind felesleges volt. Azt mondja, ha nem lenne Xanax, meg Rivotril, ő már nem élne. Viszont olvastam szintén a burán egy pszichiáterről, aki szerint a legjobb szorongásoldó az alkohol, sajnos 41 évesen távozott közülünk, "részben" emiatt az elmélete miatt. A pszichiáterek közt is megoszlik a vélemény a tevékenységük hasznáról/káráról, mert sokan közülük soha nem lennének hajlandóak bevenni azokat a szereket, amiket felírnak (néhányan viszont igen), de legalább jól keresnek vele.

Ezek után nézzük, hogy nálam egyáltalán segített-e valaha is valamit is az Abilify. Tudtommal azért tartják forradalmian új gyógyszernek, mert egyedüliként az antipszichotikumok közül nem "szedál", magyarul nem leszel tőle zombi. Úgy hallom, Amerikában ezt annyira nagyszerű dolognak tartják, hogy egymást érik az Abilify reklámok a tv-ben. Mivelhogy nem "szedál", ezért sokáig nem figyelhető meg a hatás, amit kifejt, ezt úgy mondják, hogy "nehezen áll be" a gyógyszer. Sőt, ez gyógyszer annyira nehezen áll be, hogy nekem kétségeim vannak, hogy nálam "beállt"-e valaha is... Elmondom, ezt mire alapozom. Mint már említettem (vagy nem), utoljára az előző munkahelyemről vitettek be (a szüleim, és nem a szociális gondozók) 2009 december 5-e körül. 2 hét szenvedés után az akkori kezelőorvosom hazaengedett, akit én magamban (viccből) csak Terminatornak neveztem. Persze az Abilify 2 hét alatt "nem állt be teljesen", úgyhogy otthon egy kicsit "furcsa" voltam, össze-vissza mászkáltam az utcán, örültem, hogy élek, az időérzékem még nem jött teljesen vissza, a szüleim meg feszt hívogattak, hogy hol vagyok már, mondtam valamit, hogy hol, de mire odaértek, már egészen máshol voltam. Az Abilify nem hogy nem szedál, hanem egy kicsit még "pörget" is, egyébként.

Hát, nem tudom, mondjam-e, de ha már így elkezdtem, anyám ekkor gondolt egyet, és bement a pszichiátriára, és felhívott telefonon, és hazudott egy akkorát, hogy csodálom, hogy nem szakadt rá az ég, vagy a mennyezet, vagy ami éppen felette volt. Ugyanis azt mondta, hogy vissza kéne menni a pszichiátriára, mert valamit elfelejtettem aláírni. Ez még aznap volt, hogy a Terminator hazaengedett. Természetesen rögtön indultam tökön-paszulyon keresztül, vagyis át a Sóstói erdőn át, ezen már ne múljon. Csakhogy amikor bementem a pszichiátriára, már nem a Terminator fogadott, hanem egyből az "intézményvezető igazgató", és nem aláírni kellett, hanem bezártak rögtön egy 2 ágyas szobába. Próbáltam a dolgok pozitív oldalát nézni, 2 ágyasban még sosem voltam, ráadásul egyedül, itt az alkalom egy kicsit olvasni, talán akkor vettem elő a Bhagavad-Gítát, talán valami mást, de nem sokra jutottam az olvasgatásban, mert beszúrtak egy Haloperidol Deaconatot, amitől 2-3 napig aludtam egyfolytában, amennyiben azt alvásnak lehet nevezni. Emlékszem az első kérdésem az volt, amikor magamhoz tértem, hogy este van-e, vagy reggel, de először inkább talán azt kellett volna megkérdezni, hogy milyen nap van egyáltalán. A Haloperidol Deaconat amúgy kb. annyit ér téveszmék ellen, mint halottnak a csók, szóval tovább kezdték erőltetni az Abilifyt, hátha beáll végre. Az Abilify nem állt be, de minket közben valamiért felköltöztettek a női osztályra, ettől először megijedtem, mert azt hittem hirtelen, hogy Villás Béla diktatúrát vezetett be, és ezért az öregeket helyből kivégzik, még azt is látni véltem, ahogy az ápolók törik el a nyakukat. Na, mindegy, a női osztályon lenyugodtam nagyjából, még némi hírnevet is szereztem magamnak, amikor Szilvesztert, aki a Hepatitis valamelyik vállfajában szenvedett, elneveztem mérgemben Csigának, mert állandóan folyatta a nyálát, és ezt 1-2 fiatalabb gyerek viccesnek találta. Mellesleg valószínűleg szarrá drogozta magát, de úgy, hogy másra nem is volt képes, csak cigizni, de azt egyfolytában. Beszélni nem tudott, de értette, amit mondanak neki, csak nem igazán érdekelte (mert általában azt mondták neki, hogy ne cigizzen annyit).

Karácsonyra talán hazaengedtek adaptációs szabadságra, Szilveszterre viszont már nem. Végül január 7.-e körül engedtek ki, úgy hogy még mindig hallucináltam, és hangokat hallottam. Apám egy kicsit akadékoskodott, hogy még mindig hallucinálok, de az "intézményvezető főorvos" keményen ránézett, és csak ennyit mondott neki: "Nem hallucinál." Ez általában hatni szokott az embereknél, apámnál is miért ne hatott volna, én még gyorsan hazudtam valami olyasmit, hogy "Ja, csak a régebbi hallucinációkon gondolkodok." Ezt sem magamtól hazudtam, hanem szinte a számba adta az "osztályvezető főorvos", és nekem meg már kurvára elegem volt ebből az egész cirkuszból. Mikor hazértem, egy darabig még hallottam a hangokat, és azt gondoltam, hogy nem baj, legfeljebb író-médium leszek. Azonnal blogot kezdtem írni, abilify.freeblog.hu, ez jelenleg már szünetel, lehet, hogy végleg. "Érzékeltem" a macska gondolatait is, egész pontosan ezt sugározta felém: "Kellett neked rongybicikli". A hangok segítettek a blogírásban, legalábbis az elején, de aztán a női hang (ilyenkor általában egy női és egy férfi hangot hallok felváltva), bejelentette, hogy ő nem is Anikó lelkének a hangja, ahogy én végig gondoltam, és nem szólt hozzám többet. A férfi hang még ennyit se szólt. Egyik nap egyszerűen magamra hagytak. Hát vagy "beállt "az Abilify (egyszer csak hirtelen, a semmiből), vagy egyszerűen átment rajtam a pszichózis, már nem tudom, melyik. Amit még tudok, az az, hogy a kórházban voltam a legbetegebb, előtte inkább téveszméim voltak, utána meg inkább a (kórházban felszedett) hangokat hallottam inkább még egy darabig.

Egyébként a pszichózis magától is elmúlik, ezt egy véletlenül olvasott könyvből tudom, és amit az író szerintem véletlenül írt le. Ez Berczeli A. Károly Előjáték című könyve, de ezt nekem megerősítette a pszichiáter-blogger Isolde is, ameddig még olyan blogot írtam, amilyet az emberek általában szoktak. De néhány betegnek ugyanaz a véleménye, hogy átmegy, valaki, ha évek múlva előjön a betegsége, bevesz néhány Leponexet, biztos, ami tuti. Sokmindent mondanak, azt is mondják, hogy a skizofrénia az esetek 1/3 részében úgy, ahogy jött, eltűnik, 1/3 részben nagyjából kordában tartható, 1/3 részében pedig nem javul még kezelésre sem. Bár ez az a betegség, ahol a legtöbb adat, spekuláció, statisztika látott már napvilágot, és hát szerintem ezek nem sokat segítenek annak, aki így, vagy úgy érintett lett a témában.

Megpróbálom elmagyarázni, miért jó mégis a pornó. A pornó azért jó, mert nem akar átverni: nagyjából az, ami. Nincsenek benne "jelentésrétegek", bár már próbáltak bele csempészni, még olyan is van, hogy pornómusical, de az egy nagy szar. Régebben nagyon kíváncsi lettem volna egy pornóforgatásra, egy olyan filmet megnéztem volna, ami erről szól, de mostanában már ez se nagyon érdekel: mi játszódik le a szereplők "lelkében". Régebben láttam egy ilyet, de csak egy pillanatra, mert ott volt valaki még, vagy nem emlékszem már, miért. "Aktus" után valami fickó elég szégyenlősen törölgette a farkát, amikor már nem vette a film kamerája, ebben volt valami érdekes, és egy kicsit meglepett. Hogy előtte nem szégyelli, utána meg már igen. Persze nem csak ez érdekelt, hanem, hogy miről dumálnak amúgy. Na, mindegy, lehet, hogy még mindig megnézném (a forgatást), de annyira már nem akarok mindennek utána járni (mint egyesek). Erre van a Sztori magazin, a híresebb embereknél meg a lexikon. Wikipédia. De ezeket a pornószínészeket sehol sem igazán kérdezgetik. Van 1-2 híres férfi színész, meg néhány csaj, akikből valamiért celeb lesz, na, ezekre jobban odafigyelnek az emberek, pl. Vad Kata alias Michelle Wild, aki, ha jól tudom, Nyíregyházára járt a művészetibe, és kb. velem egykorú, és keringenek pletykák, hogy már ott sem nagyon bírt magával, de engem meg pont ők nem érdekelnek. Az ilyen csoportos baszások meg azért jók, mert ott azért elejtenek 1-2 szót a gondolataikról is, és nem annyira megrendezett. Ez pl. elég megrendezett, a vörös hajú nő az üvegasztalon, és 4 fickóval csinálja. Csak azért mondom, hogy aki nem akar ilyet látni, ne nézze meg. Amúgy nemcsak azért. Néha jó az ilyesmiről beszélni. :) Gondolkodtam, hogy elmondjam-e a film közben támadt gondolataimat is, de egyelőre megtartom magamnak. Különben sem hiszem, hogy túl érdekes gondolatok. Mindegy, most azzal fejezem be, hogy a pornó amúgy eléggé átlagos emberek műfaja, mint a blog. Egyszer azt nyilatkozta néhány szopás után egy nő egy ilyen partin, hogy amúgy ő átlagos háziasszony. Hát én is eléggé átlagos vagyok. Legalábbis arra törekszem. Néha - bizonyos élethelyzetekben - még ez is lehet 1 cél... sajnos.

http://xhamster.com/movies/1639221/redhead_gangbang.html

Már megszoktam, hogy ha 2-t villámlik, Sóstóhegyen rögtön áramszünet lesz, de ez a 1,5 nap egy kicsit sok volt. Na, tegnap, ha lett volna áram, nagyjából a következőt írtam volna:

Reggel fele azt álmodtam, hogy egy nyugdíjas pszichiáternővel szexeltem. A gusztustalan részletektől most mindenkit megkímélek, de ezt az álmot még egy ideig nem fogom elfelejteni. Hihetetlen részletességgel égett az agymba. Éreztem, hogy undorító, de azért csak csináltam. Aztán álmomban a pszichiáternő másnapra meg is halt. Na, nem "abba" halt bele, hanem csak úgy. Feldmár András szerint az az álom, amivel nem foglalkoznak, olyan mint egy fel nem bontott levél. De én ezt inkább nem kommentálnám. Talán annyi lehet az üzenete, hogy kevesebb pornó, és kevesebb pszichiátria kéne ide. A blog egy bizonyos pontján úgy is olyan, mint egy pornó-lerakat. Ez mondjuk nem jó, és nem rossz, de tény. A pszichiátria  pedig bizonyos fokig megkerülhetetlen, mert most is a pszichiátria területén dolgozok. Immár 2 hete, de ki tudja meddig. Én szeretek ott lenni (amikor nem vagyok bezárva). Szóval itt dolgozok:

http://holden30.blog.hu/2010/01/24/a_fanyuvo_ujra_nyiregyhazan

Azelőtt voltam itt utoljára, mikor ez a blogbejegyzés készült. Egész nap fűrészeltek. Az idegeimre ment. Írtam is egy hosszú levelet, amiben olyasmiről volt szó, hogy túl sokat iszok, meg pornófüggő vagyok, én ezt beismerem, csak ne vágják ki a fákat, és bedobtam a "Betegelégedettségi véleményládába". Persze ez a véleményláda csak dísznek van ott, senki nem nézi meg soha, hogy van-e benne valami. Ez az én szerencsém. Pár nap múlva kivettem a levelet, és összetéptem. Az egyik kollégám azt mondta, hogy azóta nem hatnak jól a gyógyszerei, hogy kivágták a fákat. Hát, nem is tudom. Igazából ő permanens pszichózisban él, még az ún. gyógyszerekkel is, és néha be kell mennie a kórházba. Azért én eléggé bírom.

Tegnap amúgy nem történt semmi különös, csak elmentünk egy cukrászdába. Én minyont ettem. De csak azért, mert minyonról eszembe jutott, hogy mikor a sörgyárba jártam dolgozni, egy minyonról simán dolgoztam 8 órát, még az utasellátós változatáról is, amiben tészta van tömör csoki helyett. Egyébként abban az időben a miskolci utasellátóban csupa olcsó és jó dolgok voltak (még a pián kívül is). Akkor még eléggé későn kelő fajta voltam, főleg a hajnalig tartó bulik miatt, de amúgy is. Én nem az a típus vagyok, aki másnaposan bírja az ágyban hencsergést, a monoton munkavégzés nagyon jót tesz a másnaposságra, a legmonotonabb munka a "sörnézés", senki nem bírta 4 óránál tovább, kivéve engem, én végig bírtam :). Annyiból áll, hogy figyelni kell, hogy jól címkézi-e fel a gép a sörösüveget, és közben annyi alkoholmentes Stellát lehet ott meginni, amennyit akarsz. Ha valami nem jó, kurva nagy ordítás, és futkosás, le kell kapkodni a söröket, de ilyen nagyon ritkán van.

És most jön a legérdekesebb rész: alkoholmentes sört annyit lehet inni, amennyit akarsz, de aki esetleg nem bírná ki a munkaidőt pia nélkül, arra is van módszer, csak egy kicsit bonyolult. Ilyen esetekre van néhány forgalomból kivont láda sör, jól elrejtve az üres ládák közé. A hozzáértők (állítólag) pontosan tudják, mikor és mennyi sört lehet meginni, hogy a munkaidő végére már ne mutassa ki a szonda. (Szerintem 4-5-nél semmiképpen sem többet, de mit tudom én.) Egyszer mi is találtunk egy ilyen piaraktárt az üresek között, és poénból mindenki megivott 1-1 üveggel, aztán élveztük a helyzetet, meg vihogtunk mindenen. A többit meg ilyen-olyan módszerekkel kiloptuk a táskánkban. Ha megtalálják, akkor ezért viszont azonnali kirúgás jár. A nagy ijedtségre legtöbben már hazafelé félig berúgtunk a vonaton. De többet ilyet nem csináltunk, hanem inkább bort vittünk a sörgyárba, kizárólag munkaidő utánra, elvileg az is tilos volt, de azt talán még ki lehet magyarázni. A vonat a műszak után elég sokára jött, és Bőcsön 8 után már nincs semmi. Pláne 10 után, amikor a mi műszakunk általában lejárt. Ennyit a minyonról, meg a sörgyárról. Szóval így esett, hogy megszerettem az ilyen gépies, monoton munkákat (ott kizárólag olyanok vannak, és nemcsak a "sörnézés"), és attól kezdve szívesebben képzeltem volna el így a jövőmet, de időközben rájöttem, hogy az ilyen helyekre nagyon nehéz bekerülni, mert komolyabb végzettség/érdeklődés híján nagyon sok ember van ilyen helyekre, és bár lehet, hogy én jobb munkaerő lennék, de sajnos nem hiszem, hogy ilyen helyeken alkalmaznának paranoid skizofrén diagosokat. A diagomat annak a pszichiáternőnek köszönhetem, aki az álmomban szerepelt, és eléggé kifogásolható módon már az első (kényszer)beszállításomkor rám baszta ezt a stigmát, és annyit törődött velem akkor, hogy legyintett rám, és azt mondta, hogy "ő már elég ilyet látott" (egy szót sem beszélt velem, csak a szüleimmel). A kiengedésem előtt tartott egy "családterápiát", ami abból állt, hogy a pszichiáternő meg a szüleim felváltva mocskoltak, hogy én mekkora egy alkoholista állat vagyok, aztán rátett a Haloperidolra, amit más helyeken kizárólag kisebbségiek és gyengeelméjűek kezelésére alkalmaznak, ezt egy nagykállói pszichiáter mondta. A Haloperidolnak olyan súlyos mellékhatásai vannak, hogy itt már az orvosok nem is árulnak zsákbamacskát, mert azonnal felírják mellé a Kemadrint is ezek "kivédésére". A Kemadrint eredetileg a Parkinson-kór ellen használják, lehetséges melléhatásai: "szájszárazság, bőrkiütés, homályos látás, székrekedés, vizelet-visszatartás, esetleg hányinger, hányás, ínygyulladás, szédülés, tájékozódási zavar, idegesség, nyugtalanság, hallucináció, emlékezetzavar és a szellemi működés károsodása".

És azt is tudom, hogy ezt a diagnózist egy másik pszichiáter sohasem fogja megváltoztatni, valamiféle rosszul értelmezett szakmai összetartásból. Még a skizoaffekektívért is el kéne mennem a világ végére, de én ezeket a papírokat mostanában már seggtörlőnek sem használnám.

Még van egy március 15.-ei történetem, de azt már szerintem csak jövő ilyenkor fogom elmesélni, mert kurva gáz. :(

Szarás így, szarás úgy, ha buszozik valahova, egyszerűen nem tud szarni. Na meg az örökös WC-papír gondo.k :) Mondjuk Hamvas Béla is sokat írt erről a témától a Karnevál című nagyregényében. Hát engem ez, megmondom őszintén, annyira nem foglalkoztatott soha sem, egészen a legutóbbi időkig, amikor is az Abilify annyira felhalmozódott a szervezetemben, hogy egyszerűen kiütötte a "záróizmaimat". És egész egyszerűen egy csomószor befostam. Eleinte. De aztán hamar rájöttem, hogy jobban járok, ha helyben letolom a gatyámat, bárhol is vagyok éppen. Így esett, hogy Sóstóhegyen elkezdtek sokasodni a szarkupacok az út szélén, és már-már azt vízionáltam, hogy Sóstóhegy egy kurva nagy szar- & fostengerré fog változni miattam, ha ez így folytatódik. Főleg a jelesebb ünnepek környékén sajnáltam nagyon a dolgot, így Karácsony tájban, meg ilyesmi, mert csak azért is mindig akkor jött rám, amikor az utcán sétálgattam. Először szégyelltem, aztán valami olyasmit gondolhattam, hogy a "muszáj nagy úr". Na, mindegy, nem írok többet, pedig mindig lenne mit, de most nincs jó kedvem. Nincsenek itthon a szüleim, és anyám, tudom egy pszichiáternő előadását hallgattja éppen, és talán akármi. Úgy érzem magam, mint régebben egy szülői értekezlet után. Pedig nem voltam éppen rossz gyerek. De jó se. Olyan átlagos. Na, visszatérve mégis a szülői értekezletre, azért eléggé kemény dolog, amikor a kölykök háta mögött kibeszélik őket a szüleik, meg a tanáraik. És mást nem tehetnek, mert tankötelezettség van. Mondjuk ezzel a részével sosem volt különösebb bajom, hogy suliban kell lenni, vagy munkában, mert amúgy szartam rá. Olvastam valamit a pad alatt, a munkában meg mindig elvoltam nagyjából a saját gondolataimmal. Emlékszem, legelőször akkor maradtam le jobban a tananyaggal, amikor kezdett elszaródni a szemem, és nem láttam normálisan a táblát. Utána meg ugye már kit érdekel? Jól van ez így is. Ja, most jut eszembe, a rajztanáromnak volt egy el olyan elmélete, hogy akinek rossz a szeme, az elmebeteg. Hát, lehet :).

Az igazság nem létezik. Soha nem is létezett, és szerintem soha nem is fog. Ez nem egy új találmány, már az ókorban is tudták, bár valaki esküszik, hogy a Bahavad-Gítá tartalmaz minden úgynevetett igazságot, és nem is annyira szimbolikus nyelven, mint pl. a Biblia. A szakértők szerint a bibliai szövegek értelmezésének 4 szintje van, ebbe most nem mennék bele, ha valakit nagyon érdekel, majd előkeresem a könyvet. Én életemben egyszer kezdtem el olvasni a Bibliát, a nagyszüleimnél, nyári vakáción, de az (alkoholizmus miatt) kb. félállati szinten tengődő szomszéd visszakérte, mondván, hogy túl sokáig olvasom. Á! Akkor feladtam.

A Bahavad-Gítát a pszichiátrián kezdtem olvasni, akkor elég jól értettem, de a pszichózisnak kb. abban a fázisában voltam, amikor amúgy minden érthető, de félre is érthető (elég csúnyán). A legdurvább ápoló le is baszott (aki amúgy a tettlegességtől sem riadt teljesen vissza, hogy szépen mondjam), hogy miért nem inkább a magyarság történetével foglalkozok, és hogy többet nézett ki belőlem. Én megígértem neki, hogy amint kikerülök a pszichiátriáról, elmegyek egy könyvtárba, és nézek valami értelmesebb könyvet a magyarságról. Ettől aztán lenyugodott, és hagyta, hadd basszam továb a fajtámat a Bahavad-Gítával. Sőt, hajlandó volt még az injekciót sem olyan durván beszúrni, mint előtte. A maga módján szerintem bízott bennem, a főápolóval együtt, aki Voltaire Candide, avagy az optimizmus c. regényét kobozta el tőlem hajnali fél kettőkor (addig bírtam titokban rejtőzködni a folyosón, este olyan 10-11-től, azért ez is szép teljesítmény), mondván, hogy ő azt soha nem értette. Persze talányosan (vagy lehet, hogy inkább hülyén) vigyorogtam rá, és nem szóltam semmit. Aztán volt egy vitánk arról, hogy ki mondta azt, hogy "Szép az, ami érdek nélkül tetszik." Szerintem Wincklemann, szerinte Kant. Neki lett igaza, és ettől ő is lenyugodott, és nem szólt semmit, amikor a szobában lévő tűzjelzőre fújtam a füstöt. (Most már így utólag elárulhatom, hogy azért, hogy tűzriadó legyen, aztán kijöjjenek a tűzoltók, én meg szép csendben meglóghassak a kórházból. Ehe-ehe. Ahogy azt Móricka elképzeli, ugye...)

De amúgy ez mind faszság. Szóval már az ókorban is keményen hazudoztak össze-vissza, és ezt úgy hívták, hogy Retorika, avagy Rétorika. Vagyis a szónoklás művészete, ami arra tanított, hogy minél jobban tudjál hazudni, vagyis érvekkel megvédeni az egyik álláspontot is, és az ellenkezőjét is. Mondom, hogy igazság nem létezik, a maximum, amit mondhatok Anikónak, amikor az igazságról faggat, hogy soha nem fogja senki megtudni, hogy 1. meddig élünk 2. mi van aztán. Bárhova is menjél, és bármennyi pénzed is van (ezt az érvet azért nyomtam meg neki, mert rájöttem, hogy ezzel lehet a legjobban megfogni, mármint pénzzel, amúgy nem is a pénz érdekli igazán, csak a fejében lévő káosz ,+ hogy a kis hülye szeszélyei ki legyenek szolgálva). És arra is rájöttem, hogy őt a (testi és lelki) betegségei rángatják, meg azok a gyógyszerek, amit ezekre szed. Azt nem tudom, hogy mikor kezdték el így gyógyszerzni, az úgynevezett betegségei előtt, vagy után. Csak azt tudom, hogy ő dróton próbál rángatni, engem is, a szüleit is, a betegségei összessége az egyetlen fegyvere. De amúgy a szülei őt eléggé "visszarángatják", mert pl. hamarosan, amikor kimennek Németországba, nemes egyszerűséggel megint "le fogják adni" arra az időre (2 hétre) a pszichiátriára. Én meg felajánlottam, hogy jöjjön inkább addig hozzánk, de csak azért, mert eszembe jutott, hogy ha nem így tennék, akkor olyen lennék, mint Rousseau, aki könyvet írt Émile, avagy a nevelésről címmel, közben meg egy csomó gyereke volt "leadva" az árvaházba (állítólag).

Na, jó, ez még mind 0. De ha nincs igazság a Földön, se semmiféle gondviselés, akkor mi irányít? Hát maga a hazugság, vagyis ahogy az ókori görögök mondták, a "Rétorika". A nyelvvel együtt tanulunk meg hazudni. Rögtön, mit tudom én, hány éves korban, de elég korán. Az még nem tiszta, a kölykök milyen szisztéma alapján kezdenek el hazudni, de az Ég óvjon mindenkit attól, hogy én ennek komolyabban utánajárjak. Nem vagyok egy Ranschburg Jenő, na. De ha nincs igazság, akkor vajon mit lehet tudni a hazugsáról?

Hát, csak annyit, hogy legalább 3 fajtája van, ami igazán játszik (legalábbis a buszon hazafelé nekem ennyi jutott az eszembe). Inkább több van, mint kevesebb. Kezdjük is rögtön az elsővel, ami látszólag nem olyan durva, a gyakorlatban viszont nagyon is:

1. Az elhallgatás. Az elhallgatás technikáját azok alkalmazzák, akik nem szeretnek igazán hazudni, és "büszkék magukra", ha ebben a kérdésben "tiszta a lelkiismeretük". Ezt alkalmazzák legszívesebben a szüleim, de bevallom én is, de én csak azért mert energiatakarékos. Néha egyszerűen azért hazudok valami egetrengetőt, mert kevesebb szóból (esetleg szótagból) kijön, mint az igazság, és nem akarok hosszasabban magyarázkodni. Amúgy az elhallgatás a másik hülyének nézése, nem is hülyének, pontosabban csököttebbnek, szellemileg éretlenebbnek, pöffeszkedő, magukat mindenkinél többre tartó emberek sajátossága. Mondom, bizonyos helyeken én is gyakran csinálom (pl. majdnem mindenhol). Apám a mai napig az "információ" megosztásával jutalmaz, vagy büntet, azaz manipulál. De mondjuk ez a trendi, a világ errefelé halad. Kész információk vannak, vagy megosztod, vagy visszatartod, ki se kell nyitnod a szádat, mert (szinte) minden készen van. Csak az ilyen (mára már) oldschool dolgok, mint a grafománia, meg a blogolás okoz néha fennakadást, de az is csak a "szó elszáll, az írás megmarad" elv alapján, és az is csak egy ideig.

2. Legyen a második mondjuk, amit úgy neveznek, hogy "kegyes hazugság". Ez már egy fokkal hasznosabb. Az ember azért hazudik, mert komolyan hiszi, hogy valaki(k)nek ettől jobb lesz, és itt nem elsősorban saját magára gondol. Ez már az a szint, amikor valaki tesz valamit a közjó érdekében, és felelősséget kezd vállalni elsősorban a saját mondanivalójáért, vagyis azért, hogy az embereknek "tálalható formában" beadagoljon valamit, ami ugyan nem az igazság, de ettől valami megváltozik, jobb lesz. Minek mondják a szülők a kölyköknek, hogy a "gólya hozza a kisgyereket", meg egyéb baromságok? Azért, mert azt akarják, hogy nyugta legyen már ettől a témától mindenkinek. Nekik is, meg a gyereknek is. Amúgy ez a média, de most úgy látom - néhány kivételtől eltenkintve - a szépirodalom szintje is (inkább szép, mint irodalom, de ezt inkább hagyjuk). Na, de ez az a szint, ahol a legtöbb ember jól érzi magát. Jó annak, aki csinálja, mert elhiszi, hogy ettől valami jobb lesz, és annak is, aki ennek a kedvezményezettje, mert olyan dolgokat hall/lát/tapasztal, ami neki kellemes. És ez jó. Ez a maximum, ami ebből az egészből kihozható: nem nézel  hülyének másokat, mivel hozzájuk szólsz, és téged sem néznek taplónak/bunkónak. Feldmár András azt szokta mondani, hogy neki se higyjenek el semmit, mert ő csak úgy mondja. Ő kb. tisztában van ezzel a dologgal.

3. Most legyen elég három: egy kulturális antropológus ismerősöm hívta fel erre a csoportra a figyelmet, aki úgy hazudik, hogy maga is elhiszi. Ez általában fiatal gyermekkorban figyelhető meg, és van rá valami terminus technicus is, csak sajnos már elfelejtettem, de könnyen utána lehet nézni, mint mindennek manapság. Ezt az ember az életkorral általában kinövi, de később, ha igazán felelős beosztásba akar kerülni, ezt újra kell tenulnia. Néhány értelmi fogyatékkal élő ezt nem növi ki, de ők ők ezt olyan alacsony szinten művelik, hogy őket a pszichiátrián "kell" kezelni. Hát, ahogy én látom, ez leginkább a politika szintje. Ezen a szinten egyszer próbált meg valaki tiszta vizet önteni a pohárba, és beleesett abba a csapdába, amikor "minden athéni hazudik". Őt Gyurcsány Ferencnek hívják, és ez a próbálkozása az Öszsödi beszéd. Erre az emberek 2féleképpen reagáltak: vagy berágtak Ferire ezért, és "Gyurcsány takarodj" transzparensekkel az utcára vonultak, vagy legszívesebben azt tették volna. Vagy a másik, hogy ezt annyira viccesnek találták, hogy kurvára elkezdtek ezen röhögni. Ki szívből, ki kínjában. Legszívesebben ennyit idéztek ebből a beszédből: "Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon..." Aztán ez a Gyurcsány még táncolt is egy kicsit a blogjában, hogy az emberek inkább a röhögés felé menjenek el, mint hogy utálják, de a lényegen ez már nem sokat változtatott. Mostanában annyit hallottam róla, hogy 7 milláért őrzik a testőrei havonta, de lehet, hogy nem is igazán ezért, hanem mert ezen a szinten mindenkit kábé ennyiért kell őrizni. Akkor már a pszichiátria mégis olcsóbb, de ez csak az én magánvéleményem, amúgy régebben volt olyan, hogy "politikai pszichiátria", akkor még nagyobb volt ezen a szinten az "átjárás".

Hát, mára ennyi, lehet, hogy itt folytatom, de az se biztos, nagyjából ugyan most ezt akartam írni, "csak durvábban", több pszichiátriai és szcientológiai példával, de közben meggondoltam magam, mert erre bőven lesz még idő, nem kell egyből az összes kártyát kiteregetni, ugye :) Ja, és ezt az egészet nem kell annyira véresen komolyan venni, mert most is hazudok. Amúgy az egész olyan pamflet-féle akart lenni, mint pl Jonathan Swift: Szerény javaslat c. műve.

Amennyit én itt ülök, gondolkodva, hogy vagyok-e olyan felkészült, hogy írjak róla, az felér egy gyászszertartással. Végülis mostanában bármennyire is ki akarom zárni a művészetet az életemből a rideg valóság kedvéért, emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Hiszen aki nem süket (bocsánat, siket), ma Mo-n, valószínűleg ismeri a Republic együttest, és a frontemberét, Cipőt, vagyis Bódi Lászlót. Ő az, aki nem tűnik el soha gyerekkoromtól kezdve (amikor is Fonyódligeten a nyári táborban arra tanítgattam a kis öcsémet, hogy' kell a szüleinket lehúzni pénzzel, ha még több jégkrémet akar zabálni ("aki hülye az is marad", ez ment éppen), szóval az általános suli évei, és még sokáig, aztán búvópatakként fel-fel bukkan az életemben. Például a mostanit megelőző szilveszter, amikor Örökösföldről rohanok a városközpontba, hogy este tízkor indulás előtt még bedobjak egy utolsó kávét a 4-es kocsmában, de dübörög szintén a Repül a bálna, és zsúfolva a hely fiatalokkal, megintcsak ("aki hülye, az is marad"). Aha. Szóval annyi idő alatt nem sok változott. Aztán a Napsugárban mostanában, amikor Anikó zenét kért, lenyomtak neki egy csomó Republicot, csak a miheztartás végett, nekem meg legalább volt időm/kedvem a költészetről gondolkodni egy kicsit. Mármint hogy látszólag csak szavak egymásra dobálva, olyan egyszerű, de mégis jó, hogy ezt már nem sajátíthatják ki maguknak az "okosok", ebbe már mi is azt látunk bele, amit akarunk, szóval képesek vagyunk "interiorizálni" mármint mi is, csavargók/skizofrének/szefósok az eltompított agyunkkal. Csak hogy jobban érthető legyen: egy alig-alig beszélő autista (és erősen értelmi fogyatékos) srác egyszer munka közben spontánul előadta nekünk a 67-es utat egész korrektül (mindannyiunk legnagyobb megrökönyödésére, mert ez szinte lehetetlen :)), néhány napja pedig egy új (csekély értelmi képességei okán gyámság alatt levő) munkatársam hívta rá fel rá a figyelmet, hogy Cipő elég nagy bajban van, és hogy "el fog menni a temetésére" (valami baljós azért már sejthető ilyenkor, de ők ki is mondják). Rólam nem is beszélve: ha az udvaron csak egy pár téglát is arrébb kellett volna pakolni, szinte azonnal, reflexszerűen megszólalt a fejemben a vészjósló "16 tonna fekete szén". Szóval valahol azt olvastam, hogy megkerülhetetlen, és tényleg az. Nekem meg csak annyi a magánvéleményem, hogy ez az ember bármihez nyúlt, egyszerűen arannyá vált a kezében, sajnálom, hogy annyi éven át a Republic csak aláfestő zeneként szolgált az életemben, és nem fordítottam nagyobb figyelmet rá, mert természetesnek vettem, hogy ez mindig van, és lesz, mint a levegő, és kifogyhatatlan mennyiségben a rendelkezésünkre áll, csak jobban utána kéne nézni, ja, persze, egyszer, majd... ha nem leszek ilyen depi... ez közhely, de már csak akkor bírjuk értékelni, ha valami veszteség ért minket.

Ennyi lenne, most több nem jut így hirtelen az eszembe. Még talán annyit, hogy Anikó is eléggé elszomorodott, és egy időre el is felejtette az őt foglalkoztató elég nagy problémát, hogy régebben miért nem foglalkozott a gyerekével (kb. szülés utáni depresszió miatt, de ez itt off), amikor közöltem vele a rossz hírt, hogy meghalt Cipő. De most csak ennyit kérdezett a témáról: "Ugye Cipő már a Mennyből figyel minket? Ugye az nem számít, hogy néha ivott?". Ezekre a kérdésekre most valahogy egészen tűrhető választ tudtam adni: "Asz'szem..."

Mivel semmi nem jut ma eszembe, ma is csak sétálgattam  a városban, ezt azóta egyszerűen muszáj minden nap megtennem, hogy kiengedtek a "kórházból". Egyszerűen nem bírom a bezártságot huzamosabb ideig, de még egy napig sem. A volt bnőmnek az volt az egyik hobbija, hogy számolgatta, hogy hány napig nem lépett ki a lakásból (általában 1-1 kiadósabb berúgás után), én már akkor sem bírtam ezt túl sokáig, és a "kórház" óta pláne nem.

Sajnos a tévét is elég nehezen viselem mostanában, mert már idegesít a sok "rossz hír", amivel traktálnak. Viszont 2013.01.25.-én este olvastam az Indexen egy olyan hírt, amit kicsit félve nyitottam meg, hogy vajon mi lesz benne, de amikor megláttam, hogy miről is van benne pontosan szó, szó szerint órákig röhögtem utána. Emlékszem, utána még a tévén is röhögtem, a 2 pasi, meg 1 kicsi ment, véletlenül egy kiváló rész, aztán vissza a hírhez, és még több röhögés... Nem tudom, mi jött rám, egyszerűen röhögőgörcsöt kaptam. Ilyet nagyon ritkán szoktam csinálni, mert a legjobb úton járok a mogorva vénemberré váláshoz, nem úgy, mint ez az illető. Nem szokásom a kész dolgok megosztása (kivéve, úgy látszik, pornó), de ezzel kivételt teszek, hátha vki aznap véletlenül be volt baszva :), egyébként meg úgy látom, passzol az itteni témákhoz:

http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/01/25/hoemberrel_dugott_lefagyott_a_farka/