Skizofrénia underground

A fű azért vicces, mert a hatása alatt látszólag nagyon gyorsan lehet asszociálni, és az ember úgy érzékeli, hogy ezáltal "gyorsabban gondolkodik", de szerintem ez nincs így, hanem 1 valami következik be "nagyon gyorsan", mégpedig a felejtés: egyszerűen nem emlékszünk, hogyan jutottunk el A-ból B-be. Egyszer az egyik tanár az átlagos adagjánál egy kicsit többet szívott, és hamar el is kalandozott az irodalomelmélet amúgy is ingoványos talajáról először arra, hogy a gyerekei + a télapó + valami (erre már nem annyira emlékszem), de aztán szinte észrevétlenül rátért az ő valóban zseniális megfigyelésére, hogy ti. A Szodoma 120 napjában az emberek valójában nem is szart esznek, hanem véres hurkát, azt mindenki csak HISZI, hogy az szar, mert ő ezt a részt behatóbban tanulmányozta, amit az emberek nem szoktak általában, majd levezetésképpen hablatyolt valamit a neurotikus és paranoid személyiségtípusukról mint egymás ellentétpárjáról (ettől az egyik csoporttársamnak az a súlyos tévképzete támadt, hogy ő igazából paranoid skizofrén, persze ez különösebben senkit nem érdekelt), meg arról, hogy úgy írt recencziót Esterházy Péter valamelyik művéről (asszem a Javított kiadásról), hogy el sem olvasta. Ezen az előadáson sok minden elhangzott, de én csak 1 valamit tanultam belőle igazán: rájöttem arra, hogy mi is annak a kifejeznésnek az etimológiája, hogy valaki "zöldeket beszél". "Zöld? Szuperzöld!". Aztán elkergettem egy muslicát, ami mindenáron az én számba akart berepülni.

Akartam még írni az alkoholnak is a gondolkodásra gyakorolt hatásáról, de ahhoz nem ittam eleget, mert már egy ideje napi 2%-on "égek", és így talán lassabban fogunk haladni (izé, lassan járj, tovább érsz), meg akartam még inni írni az úgynevezett józanságról is (ami alatt én a szermentes változatot értem, nem az antipszichókkal lebutított verziót), és hogy hogy élem meg, de mára talán elég ennyi is. A fű téma sincs még teljesen kimerítve. Egyszer a burán annyira unatkoztam, hogy elkezdtem provokálni a füveseket, nem tudom, ha olyan halál nyugodtak, miért ugranak állandóan a témára, biztos nem volt még meg a napi adag, he? :)

Ja, mégis a fűről egy félig-meddig urban legend történet, talán tanulságos:

Egyszer egy raszta a éppen a dzsangáról tartott előadást:

- A fű? Arra nem lehet rászokni, én 8 éve napi x g-t tolok belőle, ezzel kelek, ezzel fekszek... - alighogy ezt kimondta, enyhén gyanakodva nézett a kezében tartott jointra:

- BASSZA MEG!

Igazság szerint nem mindenki fosik be az Abilifytól. Egy nyugdíjas pszichiáternő, igen ő az :)(: - és valami azt súgja, hogy lesz még itt róla szó - szerint általában székrekedést szokott inkább okozni. Mind1, mind2 fel van sorolva a mellékhatások között. Nem is az a fontos, hogy miből veszed észre, hogy egy kicsit tele vagy már vele, hanem az, hogy előbb-utóbb a szervezet jelezni fogja valahogy, hogy súlyosan mérgezed magad. Ezt hívják mellékhatásnak, és valószínűleg nem azonnal fog jelentkezni, mert egy darabig bizonyos anyagokat még tolerálni bír (a szervezet).

Ha mondjuk túl sokat iszol túl sokszor, szintén állandó fosás lesz a vége, ha nem is olyan durván, mint esetemben az Abilifytól, mivel a máj kezdi nem győzni feldolgozni a túl sok alkoholt. Ez kimutatható az ún. májfunkció vizsgálattal, de ez bármi mástól is lehet, elsősorban természetesen bizonyos fajta gyógyszerek tudják még nagyon megdobni a májfunkciót. Ha a májfunkció magas, az orvosok legelőször is a rájuk jellemző jóindulat miatt alkoholizmusra fognak gyanakodni. Ha éppen nem bűzlesz a szesztől, ezt akár nyugodtan le is lehet tagadni. De ilyenkor már szokás elgondolkodni az élet értelmén, és azon, hogy legalább egy időre felhagyj a piálással. Vagy éppen a gyógyszereddel, ha nélkülözhető. A máj elvileg regenerálja magát, de ehhez még időben lépni kell, és segíteni a folyamatot azzal, hogy az ember csökkenti/leállítja a mérgezést.

A burán beszéltem valakivel, nevezzük most Rakétának, aki szerint az antipszichotikum segít ugyan az akut tünetek enyhítésében, de hosszú távú szedését semmi nem indokolja. (Az orvosi gyakorlat az, ha a beteg akadékoskodik, hogy újabb és újabb időpontokat tűznek ki az antipszichotikum csökkentésére/leállítására, de erre a legritkább esetben szokott sor kerülni.) Na, hát ez a Rakéta azt csinálta, hogy addig járkált a legkülönfélébb pszichiáterekhez, amíg sikerült kiderítenie, hogy a pszichózisát egy másik GYÓGYSZER váltotta ki, és 3 pszichiáter kivételével ezt néhányan belátták. Ő az a fajta, aki egészen alkoholellenes, de saját bevallása szerint 3 tucat gyógyszert próbáltak már ki rajta, amíg végül belátta, hogy a nyugtatók kivételével mind felesleges volt. Azt mondja, ha nem lenne Xanax, meg Rivotril, ő már nem élne. Viszont olvastam szintén a burán egy pszichiáterről, aki szerint a legjobb szorongásoldó az alkohol, sajnos 41 évesen távozott közülünk, "részben" emiatt az elmélete miatt. A pszichiáterek közt is megoszlik a vélemény a tevékenységük hasznáról/káráról, mert sokan közülük soha nem lennének hajlandóak bevenni azokat a szereket, amiket felírnak (néhányan viszont igen), de legalább jól keresnek vele.

Ezek után nézzük, hogy nálam egyáltalán segített-e valaha is valamit is az Abilify. Tudtommal azért tartják forradalmian új gyógyszernek, mert egyedüliként az antipszichotikumok közül nem "szedál", magyarul nem leszel tőle zombi. Úgy hallom, Amerikában ezt annyira nagyszerű dolognak tartják, hogy egymást érik az Abilify reklámok a tv-ben. Mivelhogy nem "szedál", ezért sokáig nem figyelhető meg a hatás, amit kifejt, ezt úgy mondják, hogy "nehezen áll be" a gyógyszer. Sőt, ez gyógyszer annyira nehezen áll be, hogy nekem kétségeim vannak, hogy nálam "beállt"-e valaha is... Elmondom, ezt mire alapozom. Mint már említettem (vagy nem), utoljára az előző munkahelyemről vitettek be (a szüleim, és nem a szociális gondozók) 2009 december 5-e körül. 2 hét szenvedés után az akkori kezelőorvosom hazaengedett, akit én magamban (viccből) csak Terminatornak neveztem. Persze az Abilify 2 hét alatt "nem állt be teljesen", úgyhogy otthon egy kicsit "furcsa" voltam, össze-vissza mászkáltam az utcán, örültem, hogy élek, az időérzékem még nem jött teljesen vissza, a szüleim meg feszt hívogattak, hogy hol vagyok már, mondtam valamit, hogy hol, de mire odaértek, már egészen máshol voltam. Az Abilify nem hogy nem szedál, hanem egy kicsit még "pörget" is, egyébként.

Hát, nem tudom, mondjam-e, de ha már így elkezdtem, anyám ekkor gondolt egyet, és bement a pszichiátriára, és felhívott telefonon, és hazudott egy akkorát, hogy csodálom, hogy nem szakadt rá az ég, vagy a mennyezet, vagy ami éppen felette volt. Ugyanis azt mondta, hogy vissza kéne menni a pszichiátriára, mert valamit elfelejtettem aláírni. Ez még aznap volt, hogy a Terminator hazaengedett. Természetesen rögtön indultam tökön-paszulyon keresztül, vagyis át a Sóstói erdőn át, ezen már ne múljon. Csakhogy amikor bementem a pszichiátriára, már nem a Terminator fogadott, hanem egyből az "intézményvezető igazgató", és nem aláírni kellett, hanem bezártak rögtön egy 2 ágyas szobába. Próbáltam a dolgok pozitív oldalát nézni, 2 ágyasban még sosem voltam, ráadásul egyedül, itt az alkalom egy kicsit olvasni, talán akkor vettem elő a Bhagavad-Gítát, talán valami mást, de nem sokra jutottam az olvasgatásban, mert beszúrtak egy Haloperidol Deaconatot, amitől 2-3 napig aludtam egyfolytában, amennyiben azt alvásnak lehet nevezni. Emlékszem az első kérdésem az volt, amikor magamhoz tértem, hogy este van-e, vagy reggel, de először inkább talán azt kellett volna megkérdezni, hogy milyen nap van egyáltalán. A Haloperidol Deaconat amúgy kb. annyit ér téveszmék ellen, mint halottnak a csók, szóval tovább kezdték erőltetni az Abilifyt, hátha beáll végre. Az Abilify nem állt be, de minket közben valamiért felköltöztettek a női osztályra, ettől először megijedtem, mert azt hittem hirtelen, hogy Villás Béla diktatúrát vezetett be, és ezért az öregeket helyből kivégzik, még azt is látni véltem, ahogy az ápolók törik el a nyakukat. Na, mindegy, a női osztályon lenyugodtam nagyjából, még némi hírnevet is szereztem magamnak, amikor Szilvesztert, aki a Hepatitis valamelyik vállfajában szenvedett, elneveztem mérgemben Csigának, mert állandóan folyatta a nyálát, és ezt 1-2 fiatalabb gyerek viccesnek találta. Mellesleg valószínűleg szarrá drogozta magát, de úgy, hogy másra nem is volt képes, csak cigizni, de azt egyfolytában. Beszélni nem tudott, de értette, amit mondanak neki, csak nem igazán érdekelte (mert általában azt mondták neki, hogy ne cigizzen annyit).

Karácsonyra talán hazaengedtek adaptációs szabadságra, Szilveszterre viszont már nem. Végül január 7.-e körül engedtek ki, úgy hogy még mindig hallucináltam, és hangokat hallottam. Apám egy kicsit akadékoskodott, hogy még mindig hallucinálok, de az "intézményvezető főorvos" keményen ránézett, és csak ennyit mondott neki: "Nem hallucinál." Ez általában hatni szokott az embereknél, apámnál is miért ne hatott volna, én még gyorsan hazudtam valami olyasmit, hogy "Ja, csak a régebbi hallucinációkon gondolkodok." Ezt sem magamtól hazudtam, hanem szinte a számba adta az "osztályvezető főorvos", és nekem meg már kurvára elegem volt ebből az egész cirkuszból. Mikor hazértem, egy darabig még hallottam a hangokat, és azt gondoltam, hogy nem baj, legfeljebb író-médium leszek. Azonnal blogot kezdtem írni, abilify.freeblog.hu, ez jelenleg már szünetel, lehet, hogy végleg. "Érzékeltem" a macska gondolatait is, egész pontosan ezt sugározta felém: "Kellett neked rongybicikli". A hangok segítettek a blogírásban, legalábbis az elején, de aztán a női hang (ilyenkor általában egy női és egy férfi hangot hallok felváltva), bejelentette, hogy ő nem is Anikó lelkének a hangja, ahogy én végig gondoltam, és nem szólt hozzám többet. A férfi hang még ennyit se szólt. Egyik nap egyszerűen magamra hagytak. Hát vagy "beállt "az Abilify (egyszer csak hirtelen, a semmiből), vagy egyszerűen átment rajtam a pszichózis, már nem tudom, melyik. Amit még tudok, az az, hogy a kórházban voltam a legbetegebb, előtte inkább téveszméim voltak, utána meg inkább a (kórházban felszedett) hangokat hallottam inkább még egy darabig.

Egyébként a pszichózis magától is elmúlik, ezt egy véletlenül olvasott könyvből tudom, és amit az író szerintem véletlenül írt le. Ez Berczeli A. Károly Előjáték című könyve, de ezt nekem megerősítette a pszichiáter-blogger Isolde is, ameddig még olyan blogot írtam, amilyet az emberek általában szoktak. De néhány betegnek ugyanaz a véleménye, hogy átmegy, valaki, ha évek múlva előjön a betegsége, bevesz néhány Leponexet, biztos, ami tuti. Sokmindent mondanak, azt is mondják, hogy a skizofrénia az esetek 1/3 részében úgy, ahogy jött, eltűnik, 1/3 részben nagyjából kordában tartható, 1/3 részében pedig nem javul még kezelésre sem. Bár ez az a betegség, ahol a legtöbb adat, spekuláció, statisztika látott már napvilágot, és hát szerintem ezek nem sokat segítenek annak, aki így, vagy úgy érintett lett a témában.

Megpróbálom elmagyarázni, miért jó mégis a pornó. A pornó azért jó, mert nem akar átverni: nagyjából az, ami. Nincsenek benne "jelentésrétegek", bár már próbáltak bele csempészni, még olyan is van, hogy pornómusical, de az egy nagy szar. Régebben nagyon kíváncsi lettem volna egy pornóforgatásra, egy olyan filmet megnéztem volna, ami erről szól, de mostanában már ez se nagyon érdekel: mi játszódik le a szereplők "lelkében". Régebben láttam egy ilyet, de csak egy pillanatra, mert ott volt valaki még, vagy nem emlékszem már, miért. "Aktus" után valami fickó elég szégyenlősen törölgette a farkát, amikor már nem vette a film kamerája, ebben volt valami érdekes, és egy kicsit meglepett. Hogy előtte nem szégyelli, utána meg már igen. Persze nem csak ez érdekelt, hanem, hogy miről dumálnak amúgy. Na, mindegy, lehet, hogy még mindig megnézném (a forgatást), de annyira már nem akarok mindennek utána járni (mint egyesek). Erre van a Sztori magazin, a híresebb embereknél meg a lexikon. Wikipédia. De ezeket a pornószínészeket sehol sem igazán kérdezgetik. Van 1-2 híres férfi színész, meg néhány csaj, akikből valamiért celeb lesz, na, ezekre jobban odafigyelnek az emberek, pl. Vad Kata alias Michelle Wild, aki, ha jól tudom, Nyíregyházára járt a művészetibe, és kb. velem egykorú, és keringenek pletykák, hogy már ott sem nagyon bírt magával, de engem meg pont ők nem érdekelnek. Az ilyen csoportos baszások meg azért jók, mert ott azért elejtenek 1-2 szót a gondolataikról is, és nem annyira megrendezett. Ez pl. elég megrendezett, a vörös hajú nő az üvegasztalon, és 4 fickóval csinálja. Csak azért mondom, hogy aki nem akar ilyet látni, ne nézze meg. Amúgy nemcsak azért. Néha jó az ilyesmiről beszélni. :) Gondolkodtam, hogy elmondjam-e a film közben támadt gondolataimat is, de egyelőre megtartom magamnak. Különben sem hiszem, hogy túl érdekes gondolatok. Mindegy, most azzal fejezem be, hogy a pornó amúgy eléggé átlagos emberek műfaja, mint a blog. Egyszer azt nyilatkozta néhány szopás után egy nő egy ilyen partin, hogy amúgy ő átlagos háziasszony. Hát én is eléggé átlagos vagyok. Legalábbis arra törekszem. Néha - bizonyos élethelyzetekben - még ez is lehet 1 cél... sajnos.

http://xhamster.com/movies/1639221/redhead_gangbang.html

Már megszoktam, hogy ha 2-t villámlik, Sóstóhegyen rögtön áramszünet lesz, de ez a 1,5 nap egy kicsit sok volt. Na, tegnap, ha lett volna áram, nagyjából a következőt írtam volna:

Reggel fele azt álmodtam, hogy egy nyugdíjas pszichiáternővel szexeltem. A gusztustalan részletektől most mindenkit megkímélek, de ezt az álmot még egy ideig nem fogom elfelejteni. Hihetetlen részletességgel égett az agymba. Éreztem, hogy undorító, de azért csak csináltam. Aztán álmomban a pszichiáternő másnapra meg is halt. Na, nem "abba" halt bele, hanem csak úgy. Feldmár András szerint az az álom, amivel nem foglalkoznak, olyan mint egy fel nem bontott levél. De én ezt inkább nem kommentálnám. Talán annyi lehet az üzenete, hogy kevesebb pornó, és kevesebb pszichiátria kéne ide. A blog egy bizonyos pontján úgy is olyan, mint egy pornó-lerakat. Ez mondjuk nem jó, és nem rossz, de tény. A pszichiátria  pedig bizonyos fokig megkerülhetetlen, mert most is a pszichiátria területén dolgozok. Immár 2 hete, de ki tudja meddig. Én szeretek ott lenni (amikor nem vagyok bezárva). Szóval itt dolgozok:

http://holden30.blog.hu/2010/01/24/a_fanyuvo_ujra_nyiregyhazan

Azelőtt voltam itt utoljára, mikor ez a blogbejegyzés készült. Egész nap fűrészeltek. Az idegeimre ment. Írtam is egy hosszú levelet, amiben olyasmiről volt szó, hogy túl sokat iszok, meg pornófüggő vagyok, én ezt beismerem, csak ne vágják ki a fákat, és bedobtam a "Betegelégedettségi véleményládába". Persze ez a véleményláda csak dísznek van ott, senki nem nézi meg soha, hogy van-e benne valami. Ez az én szerencsém. Pár nap múlva kivettem a levelet, és összetéptem. Az egyik kollégám azt mondta, hogy azóta nem hatnak jól a gyógyszerei, hogy kivágták a fákat. Hát, nem is tudom. Igazából ő permanens pszichózisban él, még az ún. gyógyszerekkel is, és néha be kell mennie a kórházba. Azért én eléggé bírom.

Tegnap amúgy nem történt semmi különös, csak elmentünk egy cukrászdába. Én minyont ettem. De csak azért, mert minyonról eszembe jutott, hogy mikor a sörgyárba jártam dolgozni, egy minyonról simán dolgoztam 8 órát, még az utasellátós változatáról is, amiben tészta van tömör csoki helyett. Egyébként abban az időben a miskolci utasellátóban csupa olcsó és jó dolgok voltak (még a pián kívül is). Akkor még eléggé későn kelő fajta voltam, főleg a hajnalig tartó bulik miatt, de amúgy is. Én nem az a típus vagyok, aki másnaposan bírja az ágyban hencsergést, a monoton munkavégzés nagyon jót tesz a másnaposságra, a legmonotonabb munka a "sörnézés", senki nem bírta 4 óránál tovább, kivéve engem, én végig bírtam :). Annyiból áll, hogy figyelni kell, hogy jól címkézi-e fel a gép a sörösüveget, és közben annyi alkoholmentes Stellát lehet ott meginni, amennyit akarsz. Ha valami nem jó, kurva nagy ordítás, és futkosás, le kell kapkodni a söröket, de ilyen nagyon ritkán van.

És most jön a legérdekesebb rész: alkoholmentes sört annyit lehet inni, amennyit akarsz, de aki esetleg nem bírná ki a munkaidőt pia nélkül, arra is van módszer, csak egy kicsit bonyolult. Ilyen esetekre van néhány forgalomból kivont láda sör, jól elrejtve az üres ládák közé. A hozzáértők (állítólag) pontosan tudják, mikor és mennyi sört lehet meginni, hogy a munkaidő végére már ne mutassa ki a szonda. (Szerintem 4-5-nél semmiképpen sem többet, de mit tudom én.) Egyszer mi is találtunk egy ilyen piaraktárt az üresek között, és poénból mindenki megivott 1-1 üveggel, aztán élveztük a helyzetet, meg vihogtunk mindenen. A többit meg ilyen-olyan módszerekkel kiloptuk a táskánkban. Ha megtalálják, akkor ezért viszont azonnali kirúgás jár. A nagy ijedtségre legtöbben már hazafelé félig berúgtunk a vonaton. De többet ilyet nem csináltunk, hanem inkább bort vittünk a sörgyárba, kizárólag munkaidő utánra, elvileg az is tilos volt, de azt talán még ki lehet magyarázni. A vonat a műszak után elég sokára jött, és Bőcsön 8 után már nincs semmi. Pláne 10 után, amikor a mi műszakunk általában lejárt. Ennyit a minyonról, meg a sörgyárról. Szóval így esett, hogy megszerettem az ilyen gépies, monoton munkákat (ott kizárólag olyanok vannak, és nemcsak a "sörnézés"), és attól kezdve szívesebben képzeltem volna el így a jövőmet, de időközben rájöttem, hogy az ilyen helyekre nagyon nehéz bekerülni, mert komolyabb végzettség/érdeklődés híján nagyon sok ember van ilyen helyekre, és bár lehet, hogy én jobb munkaerő lennék, de sajnos nem hiszem, hogy ilyen helyeken alkalmaznának paranoid skizofrén diagosokat. A diagomat annak a pszichiáternőnek köszönhetem, aki az álmomban szerepelt, és eléggé kifogásolható módon már az első (kényszer)beszállításomkor rám baszta ezt a stigmát, és annyit törődött velem akkor, hogy legyintett rám, és azt mondta, hogy "ő már elég ilyet látott" (egy szót sem beszélt velem, csak a szüleimmel). A kiengedésem előtt tartott egy "családterápiát", ami abból állt, hogy a pszichiáternő meg a szüleim felváltva mocskoltak, hogy én mekkora egy alkoholista állat vagyok, aztán rátett a Haloperidolra, amit más helyeken kizárólag kisebbségiek és gyengeelméjűek kezelésére alkalmaznak, ezt egy nagykállói pszichiáter mondta. A Haloperidolnak olyan súlyos mellékhatásai vannak, hogy itt már az orvosok nem is árulnak zsákbamacskát, mert azonnal felírják mellé a Kemadrint is ezek "kivédésére". A Kemadrint eredetileg a Parkinson-kór ellen használják, lehetséges melléhatásai: "szájszárazság, bőrkiütés, homályos látás, székrekedés, vizelet-visszatartás, esetleg hányinger, hányás, ínygyulladás, szédülés, tájékozódási zavar, idegesség, nyugtalanság, hallucináció, emlékezetzavar és a szellemi működés károsodása".

És azt is tudom, hogy ezt a diagnózist egy másik pszichiáter sohasem fogja megváltoztatni, valamiféle rosszul értelmezett szakmai összetartásból. Még a skizoaffekektívért is el kéne mennem a világ végére, de én ezeket a papírokat mostanában már seggtörlőnek sem használnám.

Még van egy március 15.-ei történetem, de azt már szerintem csak jövő ilyenkor fogom elmesélni, mert kurva gáz. :(

Szarás így, szarás úgy, ha buszozik valahova, egyszerűen nem tud szarni. Na meg az örökös WC-papír gondo.k :) Mondjuk Hamvas Béla is sokat írt erről a témától a Karnevál című nagyregényében. Hát engem ez, megmondom őszintén, annyira nem foglalkoztatott soha sem, egészen a legutóbbi időkig, amikor is az Abilify annyira felhalmozódott a szervezetemben, hogy egyszerűen kiütötte a "záróizmaimat". És egész egyszerűen egy csomószor befostam. Eleinte. De aztán hamar rájöttem, hogy jobban járok, ha helyben letolom a gatyámat, bárhol is vagyok éppen. Így esett, hogy Sóstóhegyen elkezdtek sokasodni a szarkupacok az út szélén, és már-már azt vízionáltam, hogy Sóstóhegy egy kurva nagy szar- & fostengerré fog változni miattam, ha ez így folytatódik. Főleg a jelesebb ünnepek környékén sajnáltam nagyon a dolgot, így Karácsony tájban, meg ilyesmi, mert csak azért is mindig akkor jött rám, amikor az utcán sétálgattam. Először szégyelltem, aztán valami olyasmit gondolhattam, hogy a "muszáj nagy úr". Na, mindegy, nem írok többet, pedig mindig lenne mit, de most nincs jó kedvem. Nincsenek itthon a szüleim, és anyám, tudom egy pszichiáternő előadását hallgattja éppen, és talán akármi. Úgy érzem magam, mint régebben egy szülői értekezlet után. Pedig nem voltam éppen rossz gyerek. De jó se. Olyan átlagos. Na, visszatérve mégis a szülői értekezletre, azért eléggé kemény dolog, amikor a kölykök háta mögött kibeszélik őket a szüleik, meg a tanáraik. És mást nem tehetnek, mert tankötelezettség van. Mondjuk ezzel a részével sosem volt különösebb bajom, hogy suliban kell lenni, vagy munkában, mert amúgy szartam rá. Olvastam valamit a pad alatt, a munkában meg mindig elvoltam nagyjából a saját gondolataimmal. Emlékszem, legelőször akkor maradtam le jobban a tananyaggal, amikor kezdett elszaródni a szemem, és nem láttam normálisan a táblát. Utána meg ugye már kit érdekel? Jól van ez így is. Ja, most jut eszembe, a rajztanáromnak volt egy el olyan elmélete, hogy akinek rossz a szeme, az elmebeteg. Hát, lehet :).

Az igazság nem létezik. Soha nem is létezett, és szerintem soha nem is fog. Ez nem egy új találmány, már az ókorban is tudták, bár valaki esküszik, hogy a Bahavad-Gítá tartalmaz minden úgynevetett igazságot, és nem is annyira szimbolikus nyelven, mint pl. a Biblia. A szakértők szerint a bibliai szövegek értelmezésének 4 szintje van, ebbe most nem mennék bele, ha valakit nagyon érdekel, majd előkeresem a könyvet. Én életemben egyszer kezdtem el olvasni a Bibliát, a nagyszüleimnél, nyári vakáción, de az (alkoholizmus miatt) kb. félállati szinten tengődő szomszéd visszakérte, mondván, hogy túl sokáig olvasom. Á! Akkor feladtam.

A Bahavad-Gítát a pszichiátrián kezdtem olvasni, akkor elég jól értettem, de a pszichózisnak kb. abban a fázisában voltam, amikor amúgy minden érthető, de félre is érthető (elég csúnyán). A legdurvább ápoló le is baszott (aki amúgy a tettlegességtől sem riadt teljesen vissza, hogy szépen mondjam), hogy miért nem inkább a magyarság történetével foglalkozok, és hogy többet nézett ki belőlem. Én megígértem neki, hogy amint kikerülök a pszichiátriáról, elmegyek egy könyvtárba, és nézek valami értelmesebb könyvet a magyarságról. Ettől aztán lenyugodott, és hagyta, hadd basszam továb a fajtámat a Bahavad-Gítával. Sőt, hajlandó volt még az injekciót sem olyan durván beszúrni, mint előtte. A maga módján szerintem bízott bennem, a főápolóval együtt, aki Voltaire Candide, avagy az optimizmus c. regényét kobozta el tőlem hajnali fél kettőkor (addig bírtam titokban rejtőzködni a folyosón, este olyan 10-11-től, azért ez is szép teljesítmény), mondván, hogy ő azt soha nem értette. Persze talányosan (vagy lehet, hogy inkább hülyén) vigyorogtam rá, és nem szóltam semmit. Aztán volt egy vitánk arról, hogy ki mondta azt, hogy "Szép az, ami érdek nélkül tetszik." Szerintem Wincklemann, szerinte Kant. Neki lett igaza, és ettől ő is lenyugodott, és nem szólt semmit, amikor a szobában lévő tűzjelzőre fújtam a füstöt. (Most már így utólag elárulhatom, hogy azért, hogy tűzriadó legyen, aztán kijöjjenek a tűzoltók, én meg szép csendben meglóghassak a kórházból. Ehe-ehe. Ahogy azt Móricka elképzeli, ugye...)

De amúgy ez mind faszság. Szóval már az ókorban is keményen hazudoztak össze-vissza, és ezt úgy hívták, hogy Retorika, avagy Rétorika. Vagyis a szónoklás művészete, ami arra tanított, hogy minél jobban tudjál hazudni, vagyis érvekkel megvédeni az egyik álláspontot is, és az ellenkezőjét is. Mondom, hogy igazság nem létezik, a maximum, amit mondhatok Anikónak, amikor az igazságról faggat, hogy soha nem fogja senki megtudni, hogy 1. meddig élünk 2. mi van aztán. Bárhova is menjél, és bármennyi pénzed is van (ezt az érvet azért nyomtam meg neki, mert rájöttem, hogy ezzel lehet a legjobban megfogni, mármint pénzzel, amúgy nem is a pénz érdekli igazán, csak a fejében lévő káosz ,+ hogy a kis hülye szeszélyei ki legyenek szolgálva). És arra is rájöttem, hogy őt a (testi és lelki) betegségei rángatják, meg azok a gyógyszerek, amit ezekre szed. Azt nem tudom, hogy mikor kezdték el így gyógyszerzni, az úgynevezett betegségei előtt, vagy után. Csak azt tudom, hogy ő dróton próbál rángatni, engem is, a szüleit is, a betegségei összessége az egyetlen fegyvere. De amúgy a szülei őt eléggé "visszarángatják", mert pl. hamarosan, amikor kimennek Németországba, nemes egyszerűséggel megint "le fogják adni" arra az időre (2 hétre) a pszichiátriára. Én meg felajánlottam, hogy jöjjön inkább addig hozzánk, de csak azért, mert eszembe jutott, hogy ha nem így tennék, akkor olyen lennék, mint Rousseau, aki könyvet írt Émile, avagy a nevelésről címmel, közben meg egy csomó gyereke volt "leadva" az árvaházba (állítólag).

Na, jó, ez még mind 0. De ha nincs igazság a Földön, se semmiféle gondviselés, akkor mi irányít? Hát maga a hazugság, vagyis ahogy az ókori görögök mondták, a "Rétorika". A nyelvvel együtt tanulunk meg hazudni. Rögtön, mit tudom én, hány éves korban, de elég korán. Az még nem tiszta, a kölykök milyen szisztéma alapján kezdenek el hazudni, de az Ég óvjon mindenkit attól, hogy én ennek komolyabban utánajárjak. Nem vagyok egy Ranschburg Jenő, na. De ha nincs igazság, akkor vajon mit lehet tudni a hazugsáról?

Hát, csak annyit, hogy legalább 3 fajtája van, ami igazán játszik (legalábbis a buszon hazafelé nekem ennyi jutott az eszembe). Inkább több van, mint kevesebb. Kezdjük is rögtön az elsővel, ami látszólag nem olyan durva, a gyakorlatban viszont nagyon is:

1. Az elhallgatás. Az elhallgatás technikáját azok alkalmazzák, akik nem szeretnek igazán hazudni, és "büszkék magukra", ha ebben a kérdésben "tiszta a lelkiismeretük". Ezt alkalmazzák legszívesebben a szüleim, de bevallom én is, de én csak azért mert energiatakarékos. Néha egyszerűen azért hazudok valami egetrengetőt, mert kevesebb szóból (esetleg szótagból) kijön, mint az igazság, és nem akarok hosszasabban magyarázkodni. Amúgy az elhallgatás a másik hülyének nézése, nem is hülyének, pontosabban csököttebbnek, szellemileg éretlenebbnek, pöffeszkedő, magukat mindenkinél többre tartó emberek sajátossága. Mondom, bizonyos helyeken én is gyakran csinálom (pl. majdnem mindenhol). Apám a mai napig az "információ" megosztásával jutalmaz, vagy büntet, azaz manipulál. De mondjuk ez a trendi, a világ errefelé halad. Kész információk vannak, vagy megosztod, vagy visszatartod, ki se kell nyitnod a szádat, mert (szinte) minden készen van. Csak az ilyen (mára már) oldschool dolgok, mint a grafománia, meg a blogolás okoz néha fennakadást, de az is csak a "szó elszáll, az írás megmarad" elv alapján, és az is csak egy ideig.

2. Legyen a második mondjuk, amit úgy neveznek, hogy "kegyes hazugság". Ez már egy fokkal hasznosabb. Az ember azért hazudik, mert komolyan hiszi, hogy valaki(k)nek ettől jobb lesz, és itt nem elsősorban saját magára gondol. Ez már az a szint, amikor valaki tesz valamit a közjó érdekében, és felelősséget kezd vállalni elsősorban a saját mondanivalójáért, vagyis azért, hogy az embereknek "tálalható formában" beadagoljon valamit, ami ugyan nem az igazság, de ettől valami megváltozik, jobb lesz. Minek mondják a szülők a kölyköknek, hogy a "gólya hozza a kisgyereket", meg egyéb baromságok? Azért, mert azt akarják, hogy nyugta legyen már ettől a témától mindenkinek. Nekik is, meg a gyereknek is. Amúgy ez a média, de most úgy látom - néhány kivételtől eltenkintve - a szépirodalom szintje is (inkább szép, mint irodalom, de ezt inkább hagyjuk). Na, de ez az a szint, ahol a legtöbb ember jól érzi magát. Jó annak, aki csinálja, mert elhiszi, hogy ettől valami jobb lesz, és annak is, aki ennek a kedvezményezettje, mert olyan dolgokat hall/lát/tapasztal, ami neki kellemes. És ez jó. Ez a maximum, ami ebből az egészből kihozható: nem nézel  hülyének másokat, mivel hozzájuk szólsz, és téged sem néznek taplónak/bunkónak. Feldmár András azt szokta mondani, hogy neki se higyjenek el semmit, mert ő csak úgy mondja. Ő kb. tisztában van ezzel a dologgal.

3. Most legyen elég három: egy kulturális antropológus ismerősöm hívta fel erre a csoportra a figyelmet, aki úgy hazudik, hogy maga is elhiszi. Ez általában fiatal gyermekkorban figyelhető meg, és van rá valami terminus technicus is, csak sajnos már elfelejtettem, de könnyen utána lehet nézni, mint mindennek manapság. Ezt az ember az életkorral általában kinövi, de később, ha igazán felelős beosztásba akar kerülni, ezt újra kell tenulnia. Néhány értelmi fogyatékkal élő ezt nem növi ki, de ők ők ezt olyan alacsony szinten művelik, hogy őket a pszichiátrián "kell" kezelni. Hát, ahogy én látom, ez leginkább a politika szintje. Ezen a szinten egyszer próbált meg valaki tiszta vizet önteni a pohárba, és beleesett abba a csapdába, amikor "minden athéni hazudik". Őt Gyurcsány Ferencnek hívják, és ez a próbálkozása az Öszsödi beszéd. Erre az emberek 2féleképpen reagáltak: vagy berágtak Ferire ezért, és "Gyurcsány takarodj" transzparensekkel az utcára vonultak, vagy legszívesebben azt tették volna. Vagy a másik, hogy ezt annyira viccesnek találták, hogy kurvára elkezdtek ezen röhögni. Ki szívből, ki kínjában. Legszívesebben ennyit idéztek ebből a beszédből: "Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon..." Aztán ez a Gyurcsány még táncolt is egy kicsit a blogjában, hogy az emberek inkább a röhögés felé menjenek el, mint hogy utálják, de a lényegen ez már nem sokat változtatott. Mostanában annyit hallottam róla, hogy 7 milláért őrzik a testőrei havonta, de lehet, hogy nem is igazán ezért, hanem mert ezen a szinten mindenkit kábé ennyiért kell őrizni. Akkor már a pszichiátria mégis olcsóbb, de ez csak az én magánvéleményem, amúgy régebben volt olyan, hogy "politikai pszichiátria", akkor még nagyobb volt ezen a szinten az "átjárás".

Hát, mára ennyi, lehet, hogy itt folytatom, de az se biztos, nagyjából ugyan most ezt akartam írni, "csak durvábban", több pszichiátriai és szcientológiai példával, de közben meggondoltam magam, mert erre bőven lesz még idő, nem kell egyből az összes kártyát kiteregetni, ugye :) Ja, és ezt az egészet nem kell annyira véresen komolyan venni, mert most is hazudok. Amúgy az egész olyan pamflet-féle akart lenni, mint pl Jonathan Swift: Szerény javaslat c. műve.

Amennyit én itt ülök, gondolkodva, hogy vagyok-e olyan felkészült, hogy írjak róla, az felér egy gyászszertartással. Végülis mostanában bármennyire is ki akarom zárni a művészetet az életemből a rideg valóság kedvéért, emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Hiszen aki nem süket (bocsánat, siket), ma Mo-n, valószínűleg ismeri a Republic együttest, és a frontemberét, Cipőt, vagyis Bódi Lászlót. Ő az, aki nem tűnik el soha gyerekkoromtól kezdve (amikor is Fonyódligeten a nyári táborban arra tanítgattam a kis öcsémet, hogy' kell a szüleinket lehúzni pénzzel, ha még több jégkrémet akar zabálni ("aki hülye az is marad", ez ment éppen), szóval az általános suli évei, és még sokáig, aztán búvópatakként fel-fel bukkan az életemben. Például a mostanit megelőző szilveszter, amikor Örökösföldről rohanok a városközpontba, hogy este tízkor indulás előtt még bedobjak egy utolsó kávét a 4-es kocsmában, de dübörög szintén a Repül a bálna, és zsúfolva a hely fiatalokkal, megintcsak ("aki hülye, az is marad"). Aha. Szóval annyi idő alatt nem sok változott. Aztán a Napsugárban mostanában, amikor Anikó zenét kért, lenyomtak neki egy csomó Republicot, csak a miheztartás végett, nekem meg legalább volt időm/kedvem a költészetről gondolkodni egy kicsit. Mármint hogy látszólag csak szavak egymásra dobálva, olyan egyszerű, de mégis jó, hogy ezt már nem sajátíthatják ki maguknak az "okosok", ebbe már mi is azt látunk bele, amit akarunk, szóval képesek vagyunk "interiorizálni" mármint mi is, csavargók/skizofrének/szefósok az eltompított agyunkkal. Csak hogy jobban érthető legyen: egy alig-alig beszélő autista (és erősen értelmi fogyatékos) srác egyszer munka közben spontánul előadta nekünk a 67-es utat egész korrektül (mindannyiunk legnagyobb megrökönyödésére, mert ez szinte lehetetlen :)), néhány napja pedig egy új (csekély értelmi képességei okán gyámság alatt levő) munkatársam hívta rá fel rá a figyelmet, hogy Cipő elég nagy bajban van, és hogy "el fog menni a temetésére" (valami baljós azért már sejthető ilyenkor, de ők ki is mondják). Rólam nem is beszélve: ha az udvaron csak egy pár téglát is arrébb kellett volna pakolni, szinte azonnal, reflexszerűen megszólalt a fejemben a vészjósló "16 tonna fekete szén". Szóval valahol azt olvastam, hogy megkerülhetetlen, és tényleg az. Nekem meg csak annyi a magánvéleményem, hogy ez az ember bármihez nyúlt, egyszerűen arannyá vált a kezében, sajnálom, hogy annyi éven át a Republic csak aláfestő zeneként szolgált az életemben, és nem fordítottam nagyobb figyelmet rá, mert természetesnek vettem, hogy ez mindig van, és lesz, mint a levegő, és kifogyhatatlan mennyiségben a rendelkezésünkre áll, csak jobban utána kéne nézni, ja, persze, egyszer, majd... ha nem leszek ilyen depi... ez közhely, de már csak akkor bírjuk értékelni, ha valami veszteség ért minket.

Ennyi lenne, most több nem jut így hirtelen az eszembe. Még talán annyit, hogy Anikó is eléggé elszomorodott, és egy időre el is felejtette az őt foglalkoztató elég nagy problémát, hogy régebben miért nem foglalkozott a gyerekével (kb. szülés utáni depresszió miatt, de ez itt off), amikor közöltem vele a rossz hírt, hogy meghalt Cipő. De most csak ennyit kérdezett a témáról: "Ugye Cipő már a Mennyből figyel minket? Ugye az nem számít, hogy néha ivott?". Ezekre a kérdésekre most valahogy egészen tűrhető választ tudtam adni: "Asz'szem..."

Mivel semmi nem jut ma eszembe, ma is csak sétálgattam  a városban, ezt azóta egyszerűen muszáj minden nap megtennem, hogy kiengedtek a "kórházból". Egyszerűen nem bírom a bezártságot huzamosabb ideig, de még egy napig sem. A volt bnőmnek az volt az egyik hobbija, hogy számolgatta, hogy hány napig nem lépett ki a lakásból (általában 1-1 kiadósabb berúgás után), én már akkor sem bírtam ezt túl sokáig, és a "kórház" óta pláne nem.

Sajnos a tévét is elég nehezen viselem mostanában, mert már idegesít a sok "rossz hír", amivel traktálnak. Viszont 2013.01.25.-én este olvastam az Indexen egy olyan hírt, amit kicsit félve nyitottam meg, hogy vajon mi lesz benne, de amikor megláttam, hogy miről is van benne pontosan szó, szó szerint órákig röhögtem utána. Emlékszem, utána még a tévén is röhögtem, a 2 pasi, meg 1 kicsi ment, véletlenül egy kiváló rész, aztán vissza a hírhez, és még több röhögés... Nem tudom, mi jött rám, egyszerűen röhögőgörcsöt kaptam. Ilyet nagyon ritkán szoktam csinálni, mert a legjobb úton járok a mogorva vénemberré váláshoz, nem úgy, mint ez az illető. Nem szokásom a kész dolgok megosztása (kivéve, úgy látszik, pornó), de ezzel kivételt teszek, hátha vki aznap véletlenül be volt baszva :), egyébként meg úgy látom, passzol az itteni témákhoz:

http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/01/25/hoemberrel_dugott_lefagyott_a_farka/

 Éjjel felébredtem, hogy úristen, mit piáltam már össze megint tegnap? Aztán lassan visszaemlékeztem, hogy, ja semmit, hacsak a narancsos sört nem tekintjük piának, és abban azt hiszem, megegyezhetünk, hogy az nem pia. Aztán elkezdett járni az agyam minden félén, hogy pszichiátria, meg szcientológia, na majd egyszer megírom a vélemenyem róluk (még) komolyabban, folytatva a tegnapi dolgokat.

DE: 1 jótanács: skizó diagnózissal éjszaka ne dolgozzál, ne olvassál, ne is írjál semmit, még papírra se, főleg, ha a szüleiddel élsz, mert ebből mindig csak a baj származik. Hiába vannak jobb gondolataid éjszaka, mint reggel, este/éjszaka az ember egész más szemmel látja a világot, mint reggel, ezt már egész fiatalon megtanultam, ehhez még inni se kell, ez így van, és kész. Egy fantasy íróról olvastam, hogy főleg éjszaka dolgozik, sörözik közben, meg nordikus metálzenéket hallgat. Jó neki. Én ezt jelenleg nem tehetem meg, sőt, semmi különcséget nem engedhetek meg magamnak, mert adni kell a látszatra, reggel még azt is megkérdezik, hol a másik szemüvegem, és ha erre nem válaszolok, mert felidegesít, faggatóznak, hogy nem vagyok-e feszült. NEM!

Na, reggel megint a pornó jutott eszembe a világmegváltó gondolatok helyett, volt egy haverom, na az minden reggel faszveréssel kezdte a napját rögtön, meg külön nyelvezetet használt, amit irodalmibb hangnemű szexújságokból lehet a leginkább elsajátítani. Persze azóta már, ha jól tudom, kint veri a faszát valahol külföldön, egy olasz nyelv és irodalom PhD-vel a zsebében. A régiek közül mindenki egész sokra vitte, nekem most szinte a 0-ról kell kezdenem. Ezért nem is akarom, hogy sajnáljanak. Na, mind1, azóta megtanultam, hogy van olyan élethelyzet, amin a reggeli szex/pornó segít, például bizonyos fajta másnaposságok, és az enyhén depressziós állapotnak az a formája, amikor mondjuk nincs az ember túlgyógyszerezve, és libidócsökkenés helyett inkább növekedés áll be, ezt a burán olvastam egy (ráadásul női) kommentelőtől, hogy ha depisebb, naponta egész sokszor önkielégít, ilyesmi. Próbáltam utána olvasni az interneten, hogy a szexnek és főleg az orgazmusnak milyen hatása van az emberre, de nem találtam SEMMIt. Talán nem tudok elég jól keresni se.

Mindegy, találtam pár pornót "reggelire", különös tekintettel erre. Mondjuk a műfajt kedvelem, de ez nem valami jó, ettől még a magyarok is jobbakat csináltak Franciaórák címmel (annak is van egy pár része). Egyébként is sokszor sokkal jobban bírom a magyar nyelvű pornót, csak ilyen nem sok van. Vagy mit tudom én, biztos van azért egy pár.

http://xhamster.com/movies/1785163/english_amateurs_get_gangbanged.html

Úgy érzem most magam, mintha visszamentünk volna az időben. Éjszaka azt álmodtam/képzeltem, hogy beszúrtak egy injekciót megint. Még a helye is fájt. Persze ez kb. akkora képtelenség lenne, mint hogy csipet ültetnek az ember agyába az éjszaka, csak úgy, hirtelen, minden előzetes bejelentés nélkül. De mit szúrtak volna be? Risperdal Consta? Azt eleinte meg sem érzi az ember. Valaki azt írta róla, hogy azt gondolja, hogy víz + liszt keveréke, mert nem igazán érez tőle semmit. Na, persze. Eleinte. Most jut eszembe, először én is azt hittem a kórházban, hogy nem is szúrta be az ápoló, olyan kis semmi volt. Valamiért úgy képzeltem, hogy "velem van, jót akar nekem", ezért nem szúrja be. Na, igen, a gondok akkor kezdődnek, amikor már legalább egy ideje kapja a "beteg", mert 2-3 hetente kell menni, az adagok összeadódnak, felhalmozódik a szervezetben a sok mocsok, egy idő után már minden szúrás után le kell feküdni, és egyre többet, ez a "depresszió", ezek a "negatív tünetek", a "nem érdekel semmi", és ez az én 2008-as évem. A vége a kóborlás a sínek mentén, és gyűjteni a bátorságot. Tudjuk, ismerjük. Végül nagy nehezen kikönyörögni a tablettát, azt elhagyni, és élni egy kicsit a következő pszichózisig. Kb. 6 hónap. Legalábbis nálam kb. így működött. Akkor abilifyra váltani, sokak szerint ez "nagyon modern", meg "az orvostudomány fejlődik", ebből kell naponta 30 mg, ez nekem sok, az orvos magyaráz, hogy 15 mg-ot maximum az ilyen kis "filigrán hölgyeknek" írhatna fel, mert figyelembe kell vennie a testsúlyomat is. Hát, én leszartam, már kezdettől fogva a "filigrán hölgyeknek" való adagot szedtem, mert soknak éreztem a 30 mg-ot. Ez ment is egy darabig, de én többet akartam élni, többet piálni, többet szexelni, ezért elhagytam ezt is. Mondom, én a pia segít meghozni néhány jó döntést. Néhány pszichiáter szerint még az abilify is kurva veszélyes szer, valaki nem is rejtette véka alá a véleményét, és kirakta a youtube-ra (pszichiáter létére).

Na, jól van, mit szúrhattak volna még be? Haloperidol Deaconat, egy nagyon veszélyes, és nagyon elavult szer, ez legalább azonnal hat, és 2-3 napra úgy hazavág, hogy azt sem tudod, fiú, vagy-e vagy lány. Ez az emberiség elleni bűntett. Kifacsarja az ember lelkét, lidércnyomásos rémálmok, persze a hallucinációk ellen szart sem ér, mert a nővért, aki először megitat, mert magadtól még inni sem tudsz utána, mármint vizet, egyből anyádnak nézed, amire nagyon helyesen emlékszel a napokkal ezelőtti téveszméidből, mármint hogy anyád itt van bent titokban, nővérnek öltözve/maszkírozva, vagy hogy mondjam. Puff, ez se használt. De legalább megpróbáltuk. Szóval Haloperidol Deaconatot sem kaphattam, mert akkor azt se tudnám, hogy reggel van-e, vagy este, fiú vagyok-e, vagy lány, esetleg növény. De egy ideig biztos kurva sötét lenne, kurva büdös, és kurva szar. Ja, csak úgy lenne megoldható a Haloperidol Daeconat, ha valaki a kieső 2-3 napot manipulálná, mert viszonylag hamar rendbe lehet jönni utána. Legalábbis hamarabb, mint egy sokkterápiából, láttam olyan embert Nagykállóban, aki még évtizedek múlva is sírógörcsöt kapott, ha a sokkterápiáról beszélt. Az meg annyira hasznos. A mai napig alkalmazzák. Csak bele kell egyezni, és már visznek is. Aha. Asszem, én már láttam is sokkterápiáról visszahozott embert. Cafatokban lóg a bőr a kezén az elektrosokktól, és rá se lehet ismerni, annyira "nyugodt". Holott nem sokkal azelőtt még meg akart verni. Aha. A kis geci. Akkor megérdemelte! Ja, amúgy is ufó, a neve... már nem tudom elfelejtettem, volt valami neve, de ezt nem mondtam ki, csak úgy hívtam, hogy Mr. 42. Mert 42-nek hazudta magát. Mármint hogy ő a válasz az élet, a világmindenség, meg mindent illető végső kérdésre! Na, mindegy, lehet, nem is láttam, csak képzeltem. Ja, van igazi neve is, Feri. Néha szoktam látni. Egyszer még az apját is láttam. Jó öreg, vele nincsenek ilyen gondok, mint Ferivel alias Mr. 42-vel. Olyan jóságos, megértő feje van. Mert Feri 16 éves kora óta skizofrén. Az jó sok. Ha az azóta eltelt időt is hozzávesszük, az kb. 30 év, és még mindig skizo. Ez csak azért fontos, mert azalatt a 30 év alatt jó sok mindent láthatott az apja. Biztos attól olyan jóságos és megértő (velem, aki pedig csak egy ufót látok a fiában, és minden lehető módon gúnyolom és idegesítem a folyosón, hogy még a szüleim is rám szólnak ezért. Persze a szüleim is ufók. Apám legalábbis biztosan.) Na, jó hagyjuk is a témát, mert egy pszichózist napokba telne leírni, vagy akárcsak megkísérelni, pláne 3-at. Valaki egyszer azt mondta Feriről, hogy író, ha jól értettem. Majd egyszer megkérem, hogy mutassa meg a műveit, mert látni akarom őket. Nem hiszem, hogy valaha is megmutatná, mert szerintem ő is emlékszik, hogy milyen szemét voltam vele, csak nem mondja, csak annyit mond, hogy: "Jónapot kívánok!". Látszik rajta, hogy felismer. Hacsak ki nem sokkoltak az agyából. Az ápolók is azt mondták, hogy hagyjam békén, mert "ő egy nagyon beteg ember". Miért, akkor én mi vagyok, he?! Szerintem viszont néha egész jól van. Túl jól. És csak szimulál. Mert nem akar dolgozni. Milyen ravasz. Író akar lenni. Írni akar. Ezért akar ennyit szenvedni. Én már nem akarok író lenni, csak blogot írni. Először utáltam a blogolást, de szerintem jó, hogy írok valamit, és egyből elolvassák egy csomóan, és nem kell ugyanazt a szöveget 3x leírni egy cetlire a kórházban, mert folyton eltűnik. Pszichózisban mindig minden eltűnik. Pláne a kórházban. Nem baj, ha 1 eltűnik, marad 2, ha 2 eltűnik marad 1, és ha mind a 3 eltűnik, az nem lehet, mert mire a 3-ik is eltűnne, az első mindig előkerül. Egyszerűen ez a szabály... és abból a maradékból meg blogot írok, az emberek azonnal elolvassák, és tüntetést szerveznek értem, hogy hozzanak ki a pszichiátriáról. És figyelem az újságokat, hogy mint mond egymásnak Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor, mert tudom, hogy igazából már csak erről vitatkoznak, hogy mikor engedjenek ki engem, Gyurcsány már titokban itt van, pincérnek mondja magát, és alkoholistának, aki hétvégenként maga is mindig iszik a barátaival (sokat), és ebből meg akar javulni (fasz tudja, miért). Nem a legjobb fedősztori, de én ilyenkor mindent tudok & megértek, 1-ből felfogok minden összefüggést. Na, körülbelül elmondtam akkor azt is, miért lettem inkább blogger, mint író, mert az író az utókornak ír, meg az asztalfióknak, és mindig átfogalmazza a mondanivalóját, hogy minél jobban üssön majd 100 év múlva, hát ez engem nem érdekel, én még életem folyamán szeretném, hogy egy páran szóba állnának velem arról, hogy jól látom-e a dolgokat, vagy sem? Hát, ez az, ami miatt most egy ideig nem foglalkoznék szépirodalommal, hanem mondjuk úgy, hogy "tényirodalommal", inkább csak tisztáznék néhány néhány alapvető kérdést: kinek van igaza, és miben a pszichiátrián? Mindenki másnak, vagy nekem, meg a büféseknek, akik legalább el merik mondani, hogy be ne szedd azt a sok szart, vagy legalábbis ne annyit, az isten áldjon meg. Az orvosok szemrebbenés nélkül felírják a 100000 Ft-ot érő Seroquelt egy értelmi fogyatékosnak, akinek ugyan írhatják, mert még ezzel együtt is naponta fog dührohamot kapni, Tibi haverom nem fogja abbahagyni a hazudozást a heti injekciótól, mert ő nem hallucinál, és nincsenek téveszméi, hanem ő egyszerűen kényszeres hazudozó, és erre nincs "gyógyszer", a cigány Lajos meg még egy marék gyógyszer után is ugyanúgy eljár kéregetni, meg kényszeresn lopni, aztán inni, meg csavarogni a városban, és végre egyszer remélem választ kap a kínzó kérdésére, hogy "Szerinted melyik a jobb, a börtön, vagy a pszichiátria?". Egyszer már elmagyaráztam a 1 börtönviselt srácnak, hogy működik a pszichiátrián a rendszer, a gyógyszerezés vs. bírósági szemle, erre ő egyre nagyobbakat nézett, pár perc múlva hívta az ügyvédjét, és ebédnél már nem volt ott :). Szóval a böri :).

Bocsi, nem is ezt akartam írni, csak úgy kijött, arról akartam írni, hogy kedvetlen vagyok, semmi kedvem nem volt ma a szexhez, de azért úgy tettem, mintha annyira élvezném, nem is tudom, miért, talán hogy Anikó egy darabig oda tudjon rá koncentrálni, aztán 1x elég is volt. Szóval nem kellett annyira megerőltetnie magát. Most én sem erőltettem még1x a dolgot. Inkább beszélgettünk egy kicsit, ameddig bírt figyelni (fura módon nekem is inkább ahhoz volt kedvem), meg néztük az Titanicot félig, meg az Alkonyot félig (szóval így néz ki vele egy filmnézés). Szóval most egy kicsit  olyan volt vele, mint régebben, mintha az idő visszafelé menne, nem előre, csak az volt a furcsa, hogy ma ő is alig-alig követelőzött, csak meg kellett kajáltatni, nekem ahhoz sem volt kedvem, hogy egyek, jóformán nem is ettem ma semmit, meg cigizni se, viszont megkérdezte, hogy nem baj-e, hogy sokat beszél, mivel én csak magamba roskadva paráztam a sok kávétól minden szaron (lehet, hogy visszaállok a cappuccinóra, mint "egészséges" koromban), és megint csak helyeselni tudtam neki, meg bólogatni, szóval néha engem sem könnyű elviselni, és ez ment közöttünk hónapokig, talán évekig is, az utóbbi időben kezdtem jobban "emberszámba" venni, az ő kifejezett kérésére. Vagyis, na, "többet beszélgetni vele". Valamikor sikerül, valamikor nem. És megint olyan "2-en a világ ellen" érzésem volt, mint régebben, csak tudnám, mitől. A nap fénypontja szerintem az a 2 gyümölcsös sör volt, amit itthon elkunyeráltunk, mert nekem helyre rakta a parámat, Anikó meg néha egyenesen részegnek érzi magát tőle. Ő egyébként már alapjáratban tiszta para, úgy látszik, nekem ehhez kell egy pár kávé mostanában, de nekem is elég jól megy. Ha ez így többet mond a spiritualitásban járatosaknak, hamar egy hullámhosszra, vagy rezgésszámra, vagy mire tudunk kerülni, a piálásban járatosaknak meg úgy mondanám, hogy régebben, ha láttam, hogy valaki túl részeg hozzám, igyekeztem minél hamarabb "behozni a lemaradást", hogy kommunikálni tudjak vele, ugye van ilyen?! Az empatikus képességem szerintem ebből az "önfeláldozásból" fejlődött ki. Amúgy elmondom a titkot: ma is, és elég gyakran saját paráinkat leginkább a szüleink éppen aktuális (szar) kedve gerjeszti. Pont. El kell húzni innen.

Ja, még annyit, hogy úgy terveztem, hogy ennek a blognak a szövegét jobban fogom "gondozni", mint az eddigieknek, mert itt jobban tudok azonosulni a "témákkal", de a fasznak van kedve átrágni magát ennyi sületlenségen, szóval nem fogom túl gyakran így elragadtatni magam. Na, ezért nem erőltetem ezt az "íróságot" sem. Jelenleg ehhez sincs türelmem... de ez valahol el volt rejtve a sok hülyeség között, szóval elvileg kihüvelyezhető belőle...